NapiCalgary

Calgary, Alberta, Kanada Északi szélesség 51° 2′ 42″ Nyugati hosszúság 114° 3′ 26″ Lakosai száma 1.042.892 + 1... Szeptember 17-e óta

Friss topikok

  • Schwebis: Szívesen "hegyeznék" én is ,cs előbb ki kellene jutnom Kanadába... (2011.03.02. 11:34) Függő játszma
  • Step: Na hetvegen sikerult ujra kijutni a Waptara, itt vannak a kepek, hogy mit kellett volna latni - ta... (2010.03.23. 01:34) A jégmező lovagjai 3/3
  • tigerscope: nálam nem látszik a Cohen-videó. Amúgy tényleg az öreg az egyik legnagyobb kanadai. És ma játszik ... (2009.08.31. 14:44) Mit köszönhetünk a kanadaiaknak?
  • Dora The Explorer: @lyoni magyar: Szia! POnt nemrég ugrottál be, gondolkoztam rajta, olvasol-e még. ezek szerint igen... (2009.05.18. 02:43) Kémkölykök
  • Dora The Explorer: @fbandi: Szia! Nagyon köszönöm az információt, megnézem, kíváncsi vagyok. Az egyik - mellesleg kor... (2009.05.01. 05:58) Pékné módra

Címkék

23 (1) akcentus (1) alberta (1) államgépezet (3) állat (1) anyanyelv (1) árverezés (1) autó (4) autómentes nap (1) bécs (1) beigli (1) benedek (1) bevásárlás (3) bicikli (4) bicikliút (1) bika (1) bow (1) busz (1) calgary (1) canadian (1) casino (1) cowboy (3) critical mass (1) c train (1) díjkiosztó (1) elnökválasztás (1) farmer (1) föld (1) francia (1) futás (3) galéria (4) garázs (1) gleccser (4) gordon (1) gyerek (1) hálaadás (1) halloween (1) hamburger (1) határ (2) házimunka (2) hegy (3) hegyek (15) hideg (1) (14) hoki (3) holiday (1) hótalp (1) húsvét (1) hut (1) icefield (2) icefiled (1) időjárás (2) időzóna (1) indián (1) indiánok (1) jég (2) jégfal (1) jégmező (2) juno (1) kaja (1) kanada (2) kanadai (1) kanadán (1) karácsony (1) kávé (2) keresztül (1) kiállítás (1) kifli (1) költözés (2) közlekedés (3) kultúra (2) lakás (2) lavina (3) london (1) madarak (1) magyar (2) magyarország (1) mászás (1) medve (1) menedékház (2) mobil (1) molson (1) mt (1) mtv (1) multikulturalizmus (1) munka (2) nyelv (1) ógörögök (1) október (1) olaj (1) önkéntes (2) óraátállítás (1) pakolás (2) pápa (1) piac (2) politika (1) program; (1) reklám (1) repülés (1) repülőtér (1) residential (1) rezervátum (1) rockies (1) school (1) (4) soproni (1) sör (1) sort (1) sport (11) sütés (3) süti (1) szél (1) szemét (1) tavasz (1) telefon (1) túra (10) túrasí (4) ünnep (5) usa (1) úszás (1) uszoda (1) utazás (1) választás (1) válság (1) város (1) vb (1) visa; (1) víz (1) vízum (4) vonat (1) wapta (3) working (1) zene (1) zöld (2)

2009.04.22. 02:59 Dora The Explorer

A jégmező lovagjai 3/2

A Föld napjának kapcsán sokat gondolkoztam, milyen aktualitással szolgáljak calgaryi megvilágításból. A környezetszennyezés miatti sirámot másoknak hagyom, úgy gondolom, ezen a napon inkább ünnepelni kell, azt, amink van. A városban fellelhető zöld ötletekről, programokról, lehetőségekről már korábban, a márciusi Föld órája kapcsán lelkendeztem, így ez a kártya is kijátszva. Földanyánknak köszönhetően hétvégén azonban olyan élményben volt részem, amelnyek köszönhetően újra rádöbbentem, a természet végtelen csodáihoz az ember meg sem próbálhat felérni. Maximum hálával vegyes alázattal szemlélheti, mit képes létrehozni az elemi erő egy kupac tűzből, vízből, anyagból, levegőből, élő- és élettelen képletből.
A következő napokban megpróbálkozom visszaadni mindazt a gyönyört és káprázatot, amit a Wapta Icefielden átéltem szombaton és vasárnap. Igyekszem leírni, mitől is gleccser egy halom jég, miért egyedi a Sziklás-hegység ezen jégmezője, mire számíthat a vakmerő túrázó, ha gleccserre merészkedik és milyen élményekkel és megpróbáltatásokkal szembesültünk az eltelt két nap alatt. 

Szombat 4:30 a.m - Bip-bip-bip-bip. Szokásos ciripelő hangok hajnalban, pedig ma szombat van... Tudom, régóta várt pillanatok előtt ilyet nem illik gondolni, de hagyjatok még aludni! Egész héten hajnalozok, nem, nem, ezt most nem akarom. Jöjjön a hegy Mohamedhez! Végül a realitás erősebb a vágyálmoknál, kislatyogok a konyhába, reggeli zabpehely, kávé kitapogatása a sötétben. Ébredésre utaló magatartást próbálok felvenni, de folymatosan orra esek a 35 literes túrazsákomban. Időjárásjelentek a neten, majd örömmel konstatálom, csak két réteg hardcore cuccot kell magamra erőltetnem, sőt, örülhetek, ha nem olvad patakká a hó a lécem alatt. Step jobbra-balra örömködik, ő már két hete be van sózva, hogy megyünk a Waptára túrasízni, ráadásul két napra. Én még mindig azon gondolkozom, hogyan lehetne másra átruházni a pakolás feletti felelősséget. Valaki döntse el helyettem, kell-e polár pulcsi vagy elég az Apex??? Gyököt vonok, bepakolom egy zöldséges egy napi árukészletét a zsákomba. Hátravevéskor konstatálom, elég lett volna a fél adag is. Step szerint elszontyolodott arcom van, pedig legbelül lelkes vagyok, csak elnyomja a hátizsák és a síléc súlya a vállamon.

Beerőszakolunk mindent Bohócba, lehet, mégis Ryan truckjával kellett volna megint menni. Ryan egyébként késik, Step tűkön ül, én változatlanul félálomban fekszem, bárhol, ahova letesznek - mint Ping-Pong Csabi a Kontrollban - jelenleg a kocsi hátsó ülésén. Ryan végül befut és fél órás késéssel elindulunk Lake Louise felé. Első megálló kapásból egy kávézó, Ryannek koffeinelvonási tünetei vannak. Nekem is, de én nem merek megszólalni, látom ugyanis Step fejét a visszapillantóban. Ryan kevésbé szívbajos, "Fuckin' Europians, always in a hurry!" kiszólással pontot tesz a dolog végére, majd fogja a kistermoszát és berobog kávéért. 
Innentől snitt, végre alszom, bár szakaszosan felébredek, mikor rámesik egy túrazsák vagy Ryan csatornát vált a rádión. Én legalább 10 5 percig bírom hallgatni ugyanazt az adót. Két órás autókázás után megérkezünk a Bow Lake melletti Num Ti Jah lodge parkolójába. Időjárás az évszaknak megfelelőtlenül baromi meleg, kapásból revizionálom az öltözködéssel kapcsolatos terveimet, elég lesz a pulcsi, sőt, bánom már a vastagabb aláöltözetet is. Gyors túrasí-bakancs húzás, naptejezés, lavinadetektor kapcsolás. Shit, elfelejtettem otthon gyakorolni a keresést. Reménykedem, tényleg csak ultrabiztonságból kell a pieps. Ryan még szenved egy sort a splitboardja skinjével, végül csak felragad. A skin, nem Ryan.


A Bow Lake-en menetelve

Elindulunk a menedékház felé, át a Bow Lake befagyott felületén. Ez a rész már ismerős, odafelé még szép is, hiszen szembe látni a Bow gleccser szélét és a környező hegyeket. Ryan zúz, mint egy tézsévé, én a fokozatos meghalás híve vagyok, várok, míg bemelegszem. Nemsokára elérjük a kanyont, ami még mindig gyönyörű, jobbról-balról itt-ott feltűnik a patak vize. Kezd rámolvadni viszont az aláöltözet, érzem, belebarnult megint a szemüveg az arcomra. Kezd zsibbadni a bal karom a táskától. Kutatok a vállpánt alatt, mi nyomhatja. Semmi. Utoljára a Fairviewn éreztem ilyet, bár akkor legalább 8 kg-al könnyebb zsák volt a hátamon. Ryan már kis pont, Step is kezd leszakadni mögöttem. Csóri, megnyerte a 75 literes zsákot meg a 60 méteres kötelet, plusz Nikit (fényképezőgép), nem csodálom, hogy nem kapkodja a lábait.

Elérünk az erdős részre, Step már előre aggódik, visszafelé megint magához ölel néhány fenyőt. Én kezdek átesni a holtpontomon, határozottan felébredtem viszont. Ryan nótázik egymagában. Kiérünk a Bow gleccserrel szembeni völgybe. Ez a lapos rész a beetetés, utána tudom, jön a legmeredekebb rész, próbálok nem gondolni rá. Sikerül, hiszen nem győzöm ámulni a körülöttem tornyosuló fehéret, hiába voltam itt vagy három hete, bámulok az érintetlen havas tájra, mint borjú az újkapura. A fiúk mostanra leszakadtak, én megyek, mint egy robot. Vacilálok, várjak-e, de a kockázati tényezők minimum a nullával konvergálnak, így lépdelek tovább a símen. Már az egész bal karom egy nagy zsibbadás, túl akarok esni az egész dolgon. Utálok hegyoldalban menni, úgy érzem magam, mint egy csípőficamos.

 
A nagy fehérség közepén. Szemben a Bow Glacier széle

Ráfordulok az utolsó, emelkedős szakaszra, belül imádkozom, ne csússzak vissza, mint múltkor. Ha böhömkével a hátamon esek, itt kalimpálhatok, mint egy bogár, míg a fiúk utolérnek. Abszolválom sikeresen a fordulót, sőt, az emelkedés is elég jól megvan. Lenézek a többiekre, kis fekete pontok a nagy fehérben. Már látom a házat, de olyan, mintha távolodna. Végül mégsem. Odaérek, ledobom a zsákot, lecsatolok, próbálok életet erőltetni a bal karomba. Lassan befut Ryan is, Step még mindig nagyon le van maradva. Kérdem tőle búvárul, OK-e. Nem. Elindulok lefelé a lejtőn, közben térdig süppedve megtapasztalom, miért jövünk mi ide mindig túrasível, nem bakancsban. Elérem végül Stepet és átveszem tőle Nikit meg a kötelet. Csapatsport ez, mondtam én. 

3 ó 20 perces szintidővel bezuhanunk a Bow Hutba. Bedobjuk a zsákokat az emeletes ágyakra, irány a konyha, valamit harapni. Hirtelen két viháncoló nő esik be, most érkeztek a Mt Gordonról. Miközben leszerszámoznak, egyikükben ráismerünk Lynn Martelre, akinek Expedition to the Edge című könyvét nemrég olvastam ki. Lynn örül, hogy élveztük anno Canmore-ban a dedikálást, gyorsan elénk dobja a Rocky Mountain Outlook legfrisebb számában lévő cikkét, ha netán unatkoznánk, majd sajátos kacajával és barátnőjével együtt balra el. Ekkor fordul felém eddig csöndes asztaltársunk, kérdi, ott dolgozom-e, ahol? Mondom, igen, majd gyorsan megegyezünk, én én vagyok, ő meg ő. Társa azért gyanakodva firtatja, honnan ismerjük egymást. Ha vicces kedvemben lennék, mondanám, naponta kétszer szolgálom ki, pénzért. Ismerős arc szerencséjére nem vagyok. 


Mount St Nicholas

A fiúkkal megegyezünk, délutánra elég lesz csak egy kis élvezkedés, nézzünk ki a ház mögötti lejtőre, a Wapta Icefield bejáratához. Felszereljük a hevedert a vasakkal, minden lépésnél tehénnek érzem magam, ahogy a karabínerek és a jégcsavar csörögnek a derekamon. Erre a körre megnyerem a kötelet. Sebaj, igazából a lavinalapáton és a szondán kívül más nem kerül a táskámba. Újra felcsatolás, elindulunk. Meglepő, nem érzem, hogy mennyire fáradt voltam. Talán éltet a remény, hogy a felfelé után lesz végre lefelé is. Rövid egyenes szakasz, majd meredek emelkedő. Nem kötjük össze magunkat, itt nem fenyeget a veszély. Tátott szájjal bámulom a méteres porhóban játszi könnyedséggel kanyargó lesiklókat. De jó nekik, ők már lefelé jönnek. Ryan megint elemében, nekem az emelkedő vége felé már mindenem fáj. Kivéve a karom, ami lehetne sikerélmény is. Nem az. Szenvedek nagyon, próbálom lokalizálni a ridge-et, amit Ryan akar elérni. Én már visszafordulnék, igyekszem is meggyőzni a fiúkat, hogy a semmibe megyünk, nincs itt gerinc, csak nagy fehérség, ráadásul az idő is kezd egyre zordabb lenni. Jobbra már akkora a köd, hogy csak néha látni a Mt. Rhonda havas szikláit. Végül megállunk, leszedjük a skineket a süvöltő szélben. A srácok konfortfokozata valószínűleg nagyobb, mint az enyém, ők még elkezdenek árkot ásni, hogy megnézzék, milyen mélyen van a jég. Kiderül, Ryan szondája eltört. Nagyszerű, lavinatúlélési esélyem 1%-al csökkent. 


Sílécnyúzás Ryannel

Elindulunk elindulnánk végre lefelé, de a lécem olyan, mintha odateknokolozták volna a hóhoz. Minden izmommal próbálom tolni magam, közben szétrobban a fejem. Ilyen lúzer nem lehetek. Nem azért másztam egy órát, hogy aztán lefelé is túrasí üzemmódban araszoljak. Próbálom a meredekebbet, semmi. Ryan már a hegy aljában, Step is önmagát meghazudtoló magabiztonsággal suhan, kivételesen esés nélkül. Én meg nyöszörgök miliméterről miliméterre. Végre elindul a jobb lécem. A bal viszont nem. Éljen, sikerült hozni a hátára fordult bogár formációt. Pluszbónusz, minden nyílásomban hó van. Kínkeserves feltápászkodás után elindulok, a lejtő utolsó felén valahogy beindul a csúszás, de anyázok egész a házig. Iszonyú frusztráló, ha elveszik a sikerélményemet. 


Bow Hut háló

Lecsatolás után hunyunk egyet, majd irány a konyha. Benépesül a ház, lehetünk vagy 30-an. Kipirult arcok, megfáradt tagok, van, aki a fényképeit nézegeti, más a sarkát sebtapaszolja, élelmesebbje már forralt is magának vizet a kintről gyűjtött hóból. Jól felszerelt ház ám ez, ahhoz képest, hogy a semmi közepén van. Kb csak kuglófsütő nincs a konyhai eszközök közt. Elmajszoljuk a szombati fejadagot, rágcsálunk egy kis magot - a hegyiember profizmusának mértékét szerintem a táskájában felhalmozott olajosmagvak mennyiségével és minőségével lehet mérni. Előkerülnek a dobozos/zacskós/üveges borok, a laposüvegek, illetve a kártyák. Ryan valami őskanadai kártyajátékot tanít nekünk, amiben én csak nehezen vélem felfedezni az értelmet, jól utolsó is leszek. Kilenc körül elkezdünk beszivárogni a hálóhelyre. A hálózsákba vackolódott emberek olyan, mint sok kis bebábozódott pillangó. Biztonság kedvéért mindenból (jóóó, majdmindenből) két réteget veszek magamra...amiből becipzározódás után rögtön le is veszek egyet. Előre aggódok ezen a hálózsákprojekten, szokásom kötözött sonkának álcázni magam, mire elalszom. Step és Ryan inkább a mellettünk fekvő úr horkolási libidójától fél. Végül ők járnak rosszabbul, de erről next time bővebben. Most alszom.

Szólj hozzá!

Címkék: túra hegyek gleccser hut menedékház bow túrasí wapta icefiled


A bejegyzés trackback címe:

https://doratheexplorer.blog.hu/api/trackback/id/tr711079315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása