Nemrég, a Magyar Televízió videotárában bóklászva ráakadtunk egy két részes dokumentumfilmre, melyet 2008. októberében az MTV fogatott, Keresztül Kanadán. Az út és amit összeköt címmel. Elindultunk, hogy a Trans-Canada autópályán keresztülszeljük ezt a multikulturális országóriást, ahol éppen indián nyár van, választási kampány és kóbormókusok. - olvasható a műsor ajánlójában. Az alapötlet szerintem találó, hiszen a Trans-Canada Highway 7821 km hosszan kígyózik végig Kanada déli részén, a három, jeges északi tartományt, Yukont, Nunavutot és North West Territorit kivéve érinti az összes kanadai provinciát, illetve azok székhelyeit.
A műsor készítői arra válallkoztak, hogy végigautózva a highwayen bemutassák, milyen sok arca van ennek az országnak, mit jelent a kanadai mozaik, hogyan is él egymás mellett a 208 népcsoport az őslakos indiánokkal és inuitokkal, valamint mit értünk kanadai multikulturalizmus alatt.Kár, hogy nagyjából ez utóbbi marad az irányvonal a dokumentumfil 50 perce alatt. Értsd indiánok és bevándorlók Kanadában a kanadai magyarok szemén keresztül. Egész végig ott motoszkált a kérdés a fejemben, hol vannak a képletben a kanadaiak? Mitől is kanadaiak az itteni indiánok és a bevándorlók? Hogyan is néz ki a kanadai Kanada, mikor éppen nem indián, eszkimó vagy éppen multikulturális? Vagy akkor itt ezek szerint mindenki úgy kanadai, hogy közben nem is?

A helyzet azért ennél egy csöppet bonyolultabb. Tapasztalatom szerint létezik ám kanadai kanadai kultúra, csak néha még maguk a kanadaiak is nehezen tudják definiálni, főleg, ha nem az USA-val szemben kell (lásd Canadian Molson Jackje). Bevándorlók és őslakosok ide vagy oda, Kanada egy ízig-vérig észak-amerikai ország, felhőkarcolókkal, hatalmas autókkal, BBQ-s hamburgerrel és mufinnal teletűzdelve, maximum néha jobban felrémlik az európai vagy éppen ázsiai hatás. Arról viszont szó sincs, hogy a kanadai kultúra egyenlő lenne a nemzetek keveredésével. Annyi tötént csupán, hogy ez az ország nem az asszimilációban, hanem a különböző kulturák egymás mellett élésben hisz, így  sikerült  az ide érkező népeknek sikerült majdnem 100 %-an megőrizni identitásukat és kulturájukat. Az észak-amerikai gyökerű kanadai kultúra mellett, ami a látottak alapján viszont úgy tűnik, mitha ez nem fért volna bele a műsor kereteibe. Vagy egyszerűen most nem volt érdekes, hiszen európában sajnos még mindig divat lenézni az amerikai életformát és tradíciókat, másrészt ebben az esetben kevesebbszer lehet a kamerába örömködni, hogy ez az ország mennyire multikulturális. Annak ellenére, hogy ez a szó a magyarban nem is létezik, mint azt a műsor során idegenvezetőnktől megtudjuk.

Hogy mennyire mozaik ez az ország a highway két végétől, azaz Victoriától St. Johnsig, nagyjából azért kiderül. Egyik, félig japán vendéglátónktól megtudjuk, az iskolákban a gyerekek kétharmadának már nem anyanyelve az angol és 2017-re Vancouverben és Torontóban a fehér lakosság már kisebbségben lesz. Ezután ismerős kép fogad, a különböző kanadai nagyvárosok utcáin barangolva szinte nincs olyan náció, melynek képviselője ne jönne szembe. A kérdésre, ti honnan származtok, az egyik hölgy családját a következpő képpen mutatja be: "A férjem angol és filipppínó szülőktől származik, én ukrán és indiai ősökkel rendelkezem. Az esküvőnkön még vagy húsz nemzet volt jelen." Valóban, Kanadába érkezve én is inkább az etnikai sokszínűségtől, mintsem az észak-amerikai kulturától kaptam sokkot. Máig csodának élem meg, hogy úgy telnek el napjaim, egy kanadaival sem találkozom és több, mint fél éves itt tartózkodásom során két olyan emberrel találkoztam, akinek már nagyszülei is Calgaryban éltek.

Kép innen: http://www.ocol-clo.gc.ca/html/ar_ra_2005_06_8_e.php

A kulturális és etnikai kavart színesítik még az indiánokkal és eszkimókkal forgatott képek, történetek melyekből kőkeményen kiderül, nem mindig volt előny az ún. aboriginal származás. A kanadai kormány egészen az 1970-es évekig igyekezett beolvasztani a területén élő indián és inuit törzseket. Megtiltották nekik, hogy jelképeiket használják, nem engedték, hogy ünnepeiket megtartsák, kényszerítették, hogy az egyház által működtetett átnevelőiskolákban, ún. Residential Schoolokban "civilizálódjanak". Az őslakosok sorsát, kultúráját, helyzetét bemutató képekért részemről köszönet és elismerés a forgatócsoportnak. A műsor ezen része valóban nagyon erős és őszinte. Az indián casinojának tulajdonos törzsfőnök lányától a rezervátum kurátorán és az inuit rádió egyik munkatársán keresztül egészen az ország főkományzó asszonyáig bezárólag mindenki elmondja, hogyan próbálja meg Kanada kárpótolni az országa területén élő őslakosokat, leyen az pénz, olcsó benzin vagy csak egyszerűen kulturájuk, területük és szokásaik elismerése és tiszteletben tartása.

Hogy ki a főkormányzó, mit csinál, miért van? Ez nem derül ki, ahogy az sem, minek is képviseli valaki az angol koronát egy független, demokratikus országban? Az ország politikai berendezkedéséről annyit megtudunk, hogy a kanadai közigazgatás három pilléren, föderális-tartományi és városi közigazgatáson alapul. Hogy hogyan viszonyul ez a három egymáshoz és az indián rezervátumok valamint Nunavut autonómiájához, meg az angol koronához, relytély marad. Egy elejett mondatból megtudjuk, a Hongcouvernek csúfolt Vancouver 2010-ben Téli Olimpiát rendez. A látottak alapján azonban ezt elég nehéz elképzelni, hiszen mást nem kapunk, mint óceán parti képsorokat, bevándorlókat, illetve nem éppen hívogató vágóképeket az ingyenes fecskendőt és kábítószert kínáló drogambulanciáról.
Sikerült ugyanis olyan részeken átsuhanni, mint a véleményem szerint a világon egyedülálló természeti csodának számító Sziklás-hegység teljes egésze, mely - ha  már az autópálya legjeinél tartunk - a Trans-Canada Highway legmagasabb pontját (Kicking Horse Pass lásd a képen) jegyzi. Így kimaradt a jelenlegi otthonunk Alberta tartomány, pedig elég mozaikos és multikulturális és jó vágókép lenne két indián és egy félig filippínó félig ukrán kanadai arc közé. Valamint egy másodpercre sem álltunk meg Manitobában, mely való igaz, nem tartozik Kanada top tizes látnivalói közé, de ha valódi cowboyokat, farmereket és szalmabálákat, no meg lepattant truckokat szeretnénk látni, irány a tartományi székhely, Winnipeg. Elismerem, kevésbé multikulturális, mint mondjuk Toronto vagy Montreal és valószínűleg egy indián rezervátum sem található a szántóföldek közepén, viszont ha valami, akkor a Nagy Préri igazi kanadai kuriózum. Hiányoltam továbbá a kanadai kanadaiakat. Kíváncsi lettem volna, az generációk óta kanadában született és nevelkedett kanadaiak hogyan ítélik meg a saját országukat, mit jelenet nekik a multikulturalizmus, átszelték-e valaha ezt a hatalmas országot vagy legalább egy részét a Trans Canadan keresztül. Ha már összeköti őket.

Tudom, nem lehet egy kontinensnyi ország történelmét, látnivalóit, lakosait száz százalákosan bemutatni 50 percben, még akkor sem, ha egy olyan, aránylag fiatal államról van szó, mint Kanada. Nem állítom, nem láttam érdekes képeket, hallottam érdekfeszítő történeteket a műsorban őslakosokról, jégborról, művészeti fesztiválokról, multiktól és gyorséttermektől mentes negyedekről, kanadai magyarokról és magyar kanadaiakról. Nekem inkább az arányokkal, a levegőben félbemaradt és kimondatlan mondatokkal volt bajom egész végig. (De már attól is boldogabb lettem volna, ha legalább következetesen ejti a műsovezető hölgy a városok és tartományok nevét.) Folyamatosan úgy éreztem, mintha a nagy multikulturális mozaikkirakásban valaki elvesztette volna a forgatókönyv közepét vagy az autópálya térképet, mely utóbbi jól jött volna, hogy értsük, éppen merre járunk. Így történt, hogy majd 20 percet időztünk Brittish Columbiában, úgy, hogy a tartománynak csak a töredékét láttuk, míg az autópályából több ezer kilométernyi szakasz és vele együtt talán az általam hiányolt mondatok kerültek a feledés homályába.

Volt ugyan egy pont, ahol reménykedve felkaptam a fejem az alábbi mondat elhangzása után, mely szerint: "Toronto tipikus amerikai nagyváros, de mégis nagyon kanadai", majd az ezt követő stáblistát látva újra a számítógépembe merültem, hogy végre kiguglizzam, mikor és hol vehetem meg kedvenc kanadai filmem, a One Week dvd-jét. Ha valamit ugyanis meg szeretnél tudni erről az országról a Trans-Canada Highway-en keresztül, ezt a filmet forgatták neked.

Watch more We Were Born In a Flame videos on AOL Video