"Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek." Mondta volt Heltai Jenő és valószínűleg mondta volna ma is, ha velem tart a Triangle Gallery I Spy with my Little Eyes The 22nd Exhibition of Children's Art címmel május 28-ig tartó kiállításának megnyitójára. 

Kortárs galéria lévén, a Triangle mindig is szeretett kicsit formabontó, bohém, meghökkentő kiállításokat rendezni, szerintem nem volt olyan anyag, forma, eszköz, szín amivel ne találkoztam volna falai között a megismerkedésünk óta eltelt hét hónapban. Izzadunk is sokat egy-egy show berendezésekor, mikor hárman próbáljuk kitalálni, a kedves művész úr fentről lefelé, lentről felfelé lógva esetleg kifeszítve szeretné elhelyezni a gipszbe mártott százas szögekből álló kompozícióját, miközben azon imádkozunk, a szögek nem egy esetleg elkallódott képet hivatottak a falon tartani.  

A calgaryi North Mount Pleasant és Wildflower Arts Centers 5-14 éves kis kémeinek rajzai, szobrai, installációi azonban egészen más jellemzők miatt tűnnek nekem formabontónak, frissnek és lüktetően élettelinek. Van bennük egyfajta őszinte, a mesterkéltséget és a nagyon akarást nélkülöző, egyszerre egyértelmű, számomra mégis misztikus hangulatuk. Színek, színek, színek. Az első dolog, ami mindig szíven üt, mikor egy pöttöm által rajzolt, agyagozott, ragasztott, hajtogatott, festett vagy csak úgy odarakott alkotást látok. Nem tudom, honnan hozzuk magunkkal ezt a rendkívül éles, harmonikus színkavalkádot és sajnos azt se tudom, mely ponton veszítjük el ezt a fajta látásmódot. Miért kell (kell???) tanulni éveken át a panton skálát, miért kell vágni a komplementer színeket a gimi padban ülve, ha 5 évesen zsigerből tökéletesre színezek egy kakast? Miért kell hónapokig vázát rajzolni almával meg ronggyal, ha 6 évesen póló dizájnt nyomok csípőből Klee után szabadon? Miért kell mindig az unalmas félfamentes rajzlapot, a temperát, vízfestéket meg a zsírkrétát nyomatni, ha szívószálból és alufóliából sokkal izgalmasabb és környezetbarátabb dolgokat lehet gyártani?

Igen, nem kell, sőt, muszáj nem belesimulni a párhuzamos, négyszögletes, almásdrapáriás, színkőrös rajzóravilágba. Legalábbis, addig, míg gyerekek vagyunk. Ha sz istenek szeretnek, örökre.

A kiállítás képei az én fotogallériámban vagy a Triangle Gallery of Visual Arts-ban tekinthetőek meg.