Tollas fejdísz, indiánszögdelés, pánsípos zenészek a Nyugatinál, huhuhuhú csatakiáltás, tomahawk, Winnettou, Carl May. Romantikus, gyerekkori képek, Magyarország. Nakota Casino, Stoney Reserve, Blackfoot Trail, First Nations, adókedvezmény, kárpótlás, erőszakos asszimiláció, fizikai bántalmazás, szexuális visszaélések. Tények és valóság, Kanada. Ez utóbbi miatt egyébként még Benedek pápa is bánkódik.

Phil Fountain, a kanadai Assembly First Nations főnöke a Vatikánban

A 19. század végén, a kanadai kormány mert egy nagyot álmodni és rájött, hogyan lehetne megoldani az évszázadok óta kénylemetlen őslakos kérdést. Olvasszuk be az indiánokat, azaz PR nyleven szólva, emeljük be őket az európai-kanadai civilizáció nevű elit klubba. Ez a gyakorlatban az indián és inuit gyerekek ún. residential schoolokba való beiskolázását jelentette. Ezekre az intézményekre, valamint az ott tanító tanárokra jutott az a nemes feladat, hogy a bennszülött gyerekekből kiírtsák saját népük kultúráját és nyelvét, majd a már tisztára mosott fejekbe beletöltsék Kanada és Európa magas szintű, civilizált, keresztény kultúráját. Angolul, természetesen. Nem szépítem, a residential schoolok nem az akadémiai leckék, inkább az ingyen gyerekmunka, a fizikai, lelki és szexuális bántalmazások fellegvárai voltak. Előfordult, hogy az őslakos gyerekek akár 10 hónapig sem látták szüleiket, akik végül már csak gyermekük halálhírét kapták meg, mivel az iskolákban, a rossz higiénés és egészségügyi állapotok miatt akár 69 %-os is volt a halálozási ráta. Kanadában 1948 még 72, az intézményrendszer megszűntetésekor, 1969-ben 12 ilyen iskola működött, de az utolsót csak 1996-ban zárták be.

Őslakos diákok "civilizáció óra" közben

Ezért szomorú most a pápa is. A residential schoolok, habár a szövetségi kormány alá tartoztak, egyházi igazgatás alatt álltak. A észak-amerikai őslakosok modernizációjából mind a Katolikus-, mind az Anglikán Egyház, valamint a Canadian United Church nevű protestáns felekezet egyaránt kivette a részét. Igaz, a szerdai 20 perces audencián bocsánatkérésről szó sem volt, de az, hogy a Katolikus Egyház és Benedek pápa elismerte, több  ezer indián és inuit gyerek szenvedett az egyházak által működtetett és ideologizált iskolákban, igen jelentős gesztusnak számít a Kanada Első Nemzeteinek életében.
Az ország miniszterelnöke, Stephen Harper és kormánya már 2008 júniusában bocsánatot kért a residential schoolok intézményenek felállítása, működése illetve a korábbi kormányok asszimilációs politikája miatt. 

Bölényvadászat

A Winnetou történeteken és Gojko Mitic-en szocializálódott felemet elég sok meglepetés érte, mikor Albertában először szembesültem a Nagy Indián valósággal. Illetve helyesbítek, hiszen ha politikailag korrekt akarok lenni, a Kanadában élő indiánokat hivatalosan First Nations People-nek vagyis Első Nemzetek Embereinek illik hívnom. Angolul az Indian megkülönböztetés körülbelül annyira bántó, mint az afro-amerikaiak leniggerezése. 
Az alaptörténettel, azaz az őslakos indiánok és az Észak-Amerikába érkezett, európai telepesek közötti, több évszázados héjanásszal tisztában voltam. Megtanultuk mi is szépen az oskolában, az Újvilágba érkező hódítók hogyan írtották ki, űzték el a helyi indián törzseket, hogy földjeiken "civilizált" városokat, vasutat építsenek. Volt mese aranyról, tüzes vízről, törzsfőnökökről, indián táncról. Azért annyi már a történelem könyvekből is kiderült, hogy egyik felet se kellett sajnálni, ha a fegyverrel kellett igazságot szolgáltatni. Hogy a kolonizáció véres-verítékes évtizedeit mi követte, arról már nem szólt a tananyag, maximum volt egy-két mondat a rezervátumokról és a magasban nem szédülő leszármazottakról. Valamint suli után meg lehetett hallgatni az aluljáróban pánsípozó zenészeket.

A 21. század indiánjai valóban nem nyilaznak már le minden fehér embert, aki a területükre téved. De nem is az metrómegállókban zenélnek. Legalábbis nem Kanadában. Inkább a rezervátumaik területén található casinokat és egyéb vállalkozásokat üzemeltetik, élvezik az indián státusz nyújtotta állami segélyeket, adókedvezményeket. 1985, az Indian Act elfogadása óta ugyanis minden, Kanadában hivatalosan elismert és regisztrált indián (ún. Status Indian) egyenlő arányban részesül rezervátuma bevételeiből, mentesül a szigorú fegyvertartási szabályok, a vadászati idény betartása és egyes szövetségi-és tartományi adók befizetése alól. Továbbá kedvezményes feltételekkel működtethet szerencsejátékkal foglalkozó vállalkozást, ahol - szintén az adókedvezményeknek hála - olcsóbban árulhat szeszesitalt és alkoholt. A rezervátum területén.

Indián casinokomplexum az USA-ban
 
A "kanadaiul" Indian reserve-nek, az USA-ban Indian reservationnek nevezett, a regisztrált indiánok által lakott és irányított területek azonban továbbra is Kanada illetve Amerika tulajdonát képezik,  határvonalaikon belül a szövetségi, nem a tartományi törvények vannak érvényben. Ennek a közigazgatási szisztémának köszönhető például, hogy míg Alberta egész területén tilos a dohányzás a nyilvános helyeken és a közintézményekben, valamint azok környékén, a Calgarytól néhány kilométerre, a Stoney Reservben található Nakoda Casinoban nyugodt szívvel elszívhatjuk a békepipát, senki sem fog több száz dolláros bírságot a nyakunkba varrni. A dohányzás tiltása ugyanis tartományi, nem szövetségi ügy, aminek a gyakran semmiből kinövő indián casinokomplexumokat látogató, nikotinfüggő szerencsejátékosok nagyon, a konkurens, magasabb adót és szigorúbb szabályokat nyögő kanadaiak vendéglátósok viszont kevésbé örülnek.

A "paradicsomi" helyzethez vezető út, azonban nem feltétlenül volt mindig jószándékkal kikövezve. Az indiánok Kanada romái, zsidói, feketéi. Na, szerencsére nem egyszerre, hanem jutott nekik egy kicsit ez is, az is. A hódítók elleni harcokat követő évszazadok is a folyamatos viszálykodások jegyében teltek és elég végignézni Észak-Amerikán, hogy kitaláljuk, az indiánok húzták a rövidebbet. Aki túlélte az összecsapásokat, az a bölények kiírtása és vadászterületek elvesztése miatti éhinségbe halt bele. Aki esetleg sikeresen áttért a telepesek által meghonosított farmer gazdálkodásra, azt a fehér ember betegségei és vírusai terítették le. Még a 20. század első fele is az indián földek kisajátításának, ünnepeik, rítusai, szimbólumaik tiltásának, szavazati joguk korlátozásának jegyében telt. Azért a politikusokat ebben a kérdésben sem ejtették a fejükre, 1960-ig, csak a rendelkezett szavazati joggal, aki lemondott indián státuszáról. A First Nations státuszát, politikai és társadalmi helyzetét, jogait és Kanadához fűződő viszonyát végül az 1985-ben elfogadott Indian Act rendezte. 

Mit gondolnak az egész indián kérdésről a kanadaiak? Az indiánok egyenjogúságát mindenki elismeri és tiszeteletben tartja, sőt, meg sem kérdőjelezik. Vannak, akik jogosnak, mások túlzottnak ítélik azokat a kedvezményeket, segélyeket, melyek a regisztrált státusszal járnak. Hallottam olyan véleményt, mely szerint, a harmadik világ országaiból érkező bevándorlók kemény munkával három év alatt előteremtik azt a szociális és anyagi biztonságot, melyet az indiánok, hála az állami cukros bácsinak egy élet alatt nem képesek összehozni. Sőt! Tény, az indián népesség körében sokkal magasabbak a kriminalisztikai, drog-és alkohol használati mutatók, rossz az egészségügyi helyzet, sokan élnek szegénységben, alacsony az iskolázottság és gyakrabbak az öngyilkosságok is.

Nem lehet könnyű egyszerre egy ősi tradíciókon alapuló, zárt, de a nyugati világ normáit és szokásait néhol követő társadalom és egy rohamosan fejlődő, teljesen más értékeken alapuló, folyamatosan változó, megújuló közösség tagjának lenni egyszerre. Segíthet, ha honfitársaink több száz dollárt fizetnek kézműves termékeinkért illetve több ezret hagynak ott a rulett asztalunkon. Kárpótolhat, ha pénzzel segítenek vagy elnézést kérnek tőlünk és bánkód mindazért, amit a múltban elkövettek ellenünk. Vagy mégse?