A Föld napjának kapcsán sokat gondolkoztam, milyen aktualitással szolgáljak calgaryi megvilágításból. A környezetszennyezés miatti sirámot másoknak hagyom, úgy gondolom, ezen a napon inkább ünnepelni kell, azt, amink van. A városban fellelhető zöld ötletekről, programokról, lehetőségekről már korábban, a márciusi Föld órája kapcsán lelkendeztem, így ez a kártya is kijátszva. Földanyánknak köszönhetően hétvégén azonban olyan élményben volt részem, amelnyek köszönhetően újra rádöbbentem, a természet végtelen csodáihoz az ember meg sem próbálhat felérni. Maximum hálával vegyes alázattal szemlélheti, mit képes létrehozni az elemi erő egy kupac tűzből, vízből, anyagból, levegőből, élő- és élettelen képletből.
A következő napokban megpróbálkozom visszaadni mindazt a gyönyört és káprázatot, amit a Wapta Icefielden átéltem szombaton és vasárnap. Igyekszem leírni, mitől is gleccser egy halom jég, miért egyedi a Sziklás-hegység ezen jégmezője, mire számíthat a vakmerő túrázó, ha gleccserre merészkedik és milyen élményekkel és megpróbáltatásokkal szembesültünk az eltelt két nap alatt.

A Wapta Icefield a Sziklás-hegység ún. amerikai vízválasztójának (Continental Divide) területén húzódik, a kanadai Brittish Columbia keleti (BC) és Alberta (AB) tartományokat hegységeit illetve a banffi és a yohoi nemzeti parkok egy részét beterítve. (Egyes számban csupán a Mt. Gordon hegység észak-nyugati részét értjük alatta, de ha Wapta Icefieldsről beszélünk, ide tartozik még a Waputik Icefield is.) A jégmező 80 km2-es alapterületén négy nagy gleccser található, a Bow, a Peyto (AB), a Yoho és a Vulture (BC). (Korábban a Crowfoot gleccsert is ide sorolták.) 

Bow Glacier széle útban a Bow Hut felé

A Wapta szó a helyi Creek indián törzs nyelvén vízesést jelent.  A gleccserekből származó víz fontos szereplője is a környék életének, hiszen a jég táplálja a a hegység négy nagy folyóját, a Mistayat, a Bowt - mely Calgaryn is áthalad -  valamint a Yohot és a Blaeberryt (BC), továbbá a több száz kisebb patakot, vízgyűtőt és tavat. Ez utóbbiak egyike az Icefield alatt hullámzó Bow Lake, amely gyönyörű túristacélpont, de nekem sajnos nem lopta be magát egyelőre a szívembe. Erről majd később. Az Icefiled népszerűségét nem is a tónak, hanem a területén sorakozó, az Alpine Club of Canada által működtetett, jól felszerelt menedékházak köszönheti, melyek egész évben nyitva állnak, hegyi viszonylatban kényelmes pihenőhelyet nyújtva a jégmező lovagjainak. 

A Bow Hut, a Wapta Hiltonja

A Rockiesban található jégmezőket felépítő gleccserek körülbelül negyed millió éve jojóznak fel-le a hegység völgyeiben. Folyamatos fel-le vándorlásuknak köszönhető, hogy a hasadékokon, kanyonokon és szurdokokon keresztül évszázadokkal ezelőtt az indiánok, a 21. században pedig a Trans Canada autópálya utasai át tudtak/tudnak kelni a hegység vonulatain. 
A gleccser igazából olyan, hóból kialakuló jégtömeget jelent, mely a gravitációnak és saját súlyának hatására folyamatosan lefelé csúszik. A fagyasztódban felhalmozódott jeges hó tehát nem gleccser, mindaddig, míg el nem kezd mozogni. Önmagától.

Születésükhöz csupán egy nagy adag firnes hóra és napsugárzásra van szükség. (Figyelem, a firn és a firm nem ugyanaz - a két kifejezés keverését főleg Step jelenlétében tessék kerülni, ő erre ugrik. Míg az n-es változat a szakszó a jeges, kemény hó leírására, az m-es alakot inkább a köznyelv használja, mindenféle, keményebb anyag jellemzésére.) Ahogy a nap folyamatosan melegíti a gleccser legfelső rétegét, a megolvadt vízcseppek szépen lassan utat találnak lefelé, az alsóbb, hideg rétegekbe, ahol parányi jégszemekké fagynak. Közben mindenféle szennyeződés - sziklák, kövek, hordalék, fadarabok- is bekerülnek a rendszerbe, így jön létre a jégfolyam alapját alkotó, akár 1000 méter vastag réteg. Majd a folyamatosan gyarapodó jégtömeg, hála a gravitációs erőknek és saját tömegének szépen lassan elkezd lefelé vándorolni, míg elérve a hóhatár végét patakká, folyóvá, tóvá változik.

A sebességét azonban még egy csiga se nagyon irigyelné meg. Egy gleccser óránként átlag 6 mm-t, évente pedig 54 m-t halad. A csiga ehhez képest 50.000 mm/h-es sebességével suhan. A jégfolyam mozgása leginkább egy sűrű folyadékéhoz hasonlítható. Középen és a felületén gyorsabb, mint a széleken és a mélyebb rétegekben, mivel az alsóbb rész sűrűbb és képlékenyebb, mint a felső. Akár még egy nagyobb akadályon - például sziklán - is gond nélkül átbukik, míg a kevésbé mozgékony rész elakad, ezzel ún. gelccserhasadékokat létrehozva.

A gleccserhasadék az egyik oka, hogy a jégmezőkön való mászkáláshoz több kilónyi felszerelésre, tapasztalatra és tudásra van szükség. Egy hasadék lehet akár 20-25 méter mély is, előfordulhat, hogy vékony hóréteg vagy egy kevésbé erős hóhíd fedi. Ha belepottyansz, kötél, beülő és a társaid segítsége nélkül nem keveredsz ki belőle, az biztos. Tipikus gleccser beli pillanatfelvétel, ahogy egy-egy emelkedőn libasorban igyekszik egymás után 2-3-4, kötéllel összekötött alpinista, derukon zörgő karabínerek, jégcsavarok, biztosítóeszköz, hátukon hatalmas túrazsák, melyről jégcsákányok, lavinalapát, -szonda lifeg, testükön pedig pittyeg a lavinadetektor. Ha valamelyikük esetleg egy hasadékba zuhanna, a többiek súlyukat, csákányukat, jégcsavarlyukat bevetve remélhetőleg ki tudnák húzni. De nem árt, ha túra előtt ezt még "életlen" helyzetben gyakorolják. A lavinaeszközök szerepéről most nem értekeznék megint, csupán annyit jegyeznék meg, nem árt, ha mindenki rendelkezik a szükséges alapfelszereléssel. Nagyon ciki tud lenni, ha azt temeti el a hó/jég, aki az egyetlen lavinalapátot és/vagy szondát cipelte. 

Summa Summarum, a gleccsert is illik tisztelni, már csak méretei és életkora révén is. De ha óvatosan, a békéjét nem bolygatva, a szeszélyeit és a képességeit ismerve, barátként közelítesz hozzá - valamint tudod, mikor jobb inkább magára hagyni - olyan világba kapsz betekintést, amit még a legjobb HD tévéden futó National Geographic műsor sem tud visszaadni. Persze, fotelben ülve nem kell azon aggódnod, hány vödör havat olvassz a vacsorádhoz...