Kérdezte valaki tőlem, ünneplünk-e csütörtökön? Mit is? Hogyan is? Rájöttem, nem tudom, hogyan kell/kéne/illik/lehet ünnepelni október 23-át. Félek, ezzel nem vagyok egyedül. Az alapján, amit eddig megéltem, szavalhatnék zsámolyon tornateremben, Illyés Gyulát, állhatnék köztemetőben éppen regnáló politikust hallgatva vagy menetelhetnék síppal, dobbal...könnygázzal.
Azt se tudom, hogyan kell/kéne/illik/lehet magyarnak lenni. Nemrég, nagyasztal mellett boroztunk több, Calgaryban élő magyarral. Szóbakerült, hányan is vagyunk mi itt. De ki is magyar? Laci, a székely fodrász-ács Romániából magyar? Gabriella, aki Felvidékről érkezett? Ő magyar? Vagy a gyerekei, akik bár itt születtek, folyékonyan beszélnek magyarul és többnyire magyar identitással nőnek fel? Magyarok?
Vagy én, itt, Kanadában mitől vagyok magyar? Mert van Erős Pista és gulyáskrém a hűtőben, tegnap pedig pörkölt volt vacsorára? Mert érzek valami melegséget, mikor a galériában a két, magyar művész által készített szoborra téved a tekintetem?
Kaptam egyszer egy továbküldözgetős emailt. How do you know you are Hungarian? Olyan sírvavígadós volt, igazi kritika. Nem maradt ki a felsorolásból, mi, magyarok imádunk panaszkodni, imádunk egymásnak keresztbe tenni. Széthúzunk, nem összetartunk.
Tapasztaltam külföldön már én is cifrákat, Volt olyan honfirtárs, aki abbahagyta a magyar beszédet, mikor csevegve mellé értünk. Volt, aki direkt nem szólat meg, csak hallgatott és bámult minket. Volt, aki kicsit vacilált, mielőtt felfedte volna magát. Nem szeretek általánosítani, összeesküvés-elméleteket gyártani. Elmondom, én itt, Calgaryban mit látok. Te pedig tehetsz bármiylen, bármekkora előjelet elé.
Sokszor megkérdezik, honnan jövök. Előbb-utóbb persze mindenkinek eszébe jut egy itteni magyar, akit ismer. A barátom, barátnőjének pasija, a szomszédom munkatársának a felesége, a férjem exkollégája. Lengyel származású főnököm, Jacek egyenesen kezet csókolt, mikor elárultam, Magyarországról érkeztem. Úgy érzem, szeretnek itt minket.
Egyszer a piacon elég hangosan örvendtem meg a Hungarian sárganarancspiros paprikának. A mellettünk válogató hölgy nevetve fordult felénk "Én is ezért járok ide". Ő és a családja már több, mint 30 éve él Kanadában. Elbeszélgettünk kicsit, kedves élmény volt.
A szombat esték általában baráti körben telnek. Egész sok itteni magyar ismerősünk van. Ülünk körben valamelyikünknél, beszélgetünk, iszogatunk, kártyázunk, társasozunk, nevetünk. Sokszor segítjük egymást. Költöztettük Borisékat, ők átengedik a mosógépüket nekünk (így olcsóbb). Donna mindig segít, mit, hol hogyan lehet beszerezni minél olcsóbban, Feri elmegy Steppel hegyetmászni. Tamástól kaptam magyar nyelvű sütikönyveket szkennelve, Laci levágta a hajam. Andival biciklizni, Gabival könyvtárba megyek. Folytassam?
Van egy kopjafa a belvárosi parkban, a Bow folyó mellett. A Hungarian Arts and Heritage Foundation of Alberta állította, hogy kifejezze háláját Alberta tartománynak mindazért, amivel a magyar bevándorlókat s menekülteket segítette. Egyszerű, szép, faragott, letisztult, nemzetiszalagos. Ugyanazt jelenti mindenkinek. Budapestinek, gödinek, jákinak, ráckeveinek, székelynek, felvidékinek. Egy darab belőlünk, rólunk, a népünkről, a kultúránkról. Szeretném, ha egyszer október 23-a is ilyen lenne. Önmaga, önmagáról, önmagáért.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.