NapiCalgary

Épp egy hónapja, hogy betettem a lábam e négy fal közé. Nálad akkor már hajnali öt óra volt. Nálam meg...még nálad volt. Azóta átálltam. Legalábbis többé-kevésbé. Reggel már reggel van, este pedig este.

Volt(ak) mélypont(ok), nem tagadom. Valószínűleg még lesz(nek) is. Az első megborulás asszem a második hét környékén volt. Visszajöttünk a nyaralásból, túl voltam a kezdeti rácsodálkozáson. Rámszakadtak a szürke (?) hétköznapok. Nem volt meg a jól bejáratott rendszerem, nem voltak kapaszkodóim. Minden, ami addig ismerős volt, arcok, mozdulatok, helyek, képek, illatok,  ízek több ezer kilométerrel arrébb maradtak. Ahhoz is térkép kellett, hogy elmenjek a boltba. Majdnem az egész világomat kellett újragondolnom, úgy, hogy még a kontúr se volt meg. Illetve még nem volt az enyém. Tele voltam kétellyel, kérdéssel. Mi lesz? Hogyan lesz? Lesz?
Lett, van. Mindig lesz, mindig van. Kaptam akkor egy nagyon szép mankót, azóta is mantraként ismételgetem, ha nagyritkán bekapcsol az alarm a fejemben. Most megosztom.

A hezitálás semmi mást nem szül, csak bizonytalanságot. Te mondtad: a kerítés abból van, amiből építed.

De tovább megyek. Abból van, amilyen érzelemmel építed. Ha lelkesedéssel, akkor lesz miért lelkesedni. Ha kivársz, hogyaszongya majcsak megoldódik, akkor helybenjárás következik. Ha kalandnak fogod fel, azzá válik.

Ez az egész egy nagy játék. Nincs rossz lépés, ha helyes az érzelmi attitűd (de hülyén néz ki ez a szó magyarosítva! :)

Minden dolog, ami következik, a te érzelmi hozzáállásodból indul ki. Ez határozza meg az események menetét.

Amin érzelemmel gondolkozol, az megvalósul. Igen, sajnos a rossz is. :)) 

Így hát ne agyalj azon, hogy mi lesz, haza kell-e jönni, hogy lesz-e meló, mert a benned lévő kérdések csak további kérdéses helyzeteket indítanak el. Legyen ez egy nagy kaland, bárhogy folytatódjék, maradj kíváncsi és nyitott!

Megfogadtam. Kíváncsi vagyok és nyitott. Vannak dolgok, amiket viszonylag gyorsan beemeltem. Másokat még emésztek. 

Szeretem, hogy folyamatosan süt a nap, szinte alig láttam eddig felhőt az égen.
Szeretem a mosolygós, nyugodt légkört, az embereket.
Szeretem, hogy biciklisként járműként kezelnek, hogy nem öregszem öt évet egy-egy kereszteződésben.
Szeretem, hogy nem dudálnak, ha nem nyomsz repülőrajtot a jelzőlámpánál.
Szeretem, hogy ez egy multikulti város. Gyorsan befogadnak.
Szeretem, hogy még a sörösdobozt is visszaváltják.
Szeretem, hogy sok mindent nagy gazdaságos, csomagolóanyag-kímélő kiszerelésben árulnak.
Szeretem, hogy széles, nagy utcák, terek, parkok vannak, ahol mókusok szaladgálnak.
Szeretem, hogy közel vannak a hegyek.
Szeretem, hogy sok magyar ismerősünk van itt, szombatonként (is) nagy a zsivaly.

Furcsa, hogy hirtelen megváltozik az idő, pont a hótellenkezőjére az addiginak.
Furcsa, hogy mindenki nyugodt, hogy nem állnak a nyakamba a boltban, nem löknek fel sehol. 
Furcsa, hogy mindig megkérdezik, how are you today? és még azt is nekem köszönik meg, amit ők csináltak. 
Furcsa, hogy még a teherautó méretű Escaladek és truckok udvariasak velem, holott bringásként kis pöty vagyok számukra. 
Furcsa, hogy az autók dudálnak egy picit, mikor bezárják őket. Még mindig összerázkódom és felkapom a fejem.
Furcsa, hogy ez egy multikulti város. Van, hogy több ázsiait, mint kanadait látok egy nap.
Furcsa, hogy sok minden nagy. Olyan nincs, hogy beugrok és veszek egy joghurtot. Vagy veszel nyolcat vagy egyet, de akkor az fél kg-os.
Furcsa, hogy sok magyar ismerősünk van és szombatonként (is) nagy a zsivaly.

Mindennek két oldala van. Your choice. Ez az én listám, mindenkinek megvan a maga bogara. Holnap azért ezt még kiderítem. Hiába, én már csak ilyen kíváncsi vagyok...