NapiCalgary

Honnan veszed észre, hogy mostantól egy nővel élsz együtt? Rohamosan fogyni kezd a WC papír.

(Ismeretlen férfi mondása)

Kipakoltam. Egész gyorsan túl voltam rajta, pedig utálom. A bepakolást még jobban, gondoltam is, ez nem ér, még egy kicsit szeretném élvezni keddi munkám gyümölcsét. 
Van egy olyan érzésem, a megérkezésemet nem csak a WC papír fejadag sínyli meg, kicsit át is rendeztem rögtön néhány dolgot, a nagyobb helykihasználhatóság érdekében. Meg van egy olyan betegségem, hogy magam körül azonnal mindent személyessé varázsolok. Én vagyok az, aki előbb pakolja ki a katicagyűjteményét, teszi fel a kedvenc képét a falra, minthogy kirámolja a ruháit. A fiúk úgy néz ki, ezt azért nem bánták. Asszem legjobban a hűtőn hagytam jelet, de az már eddig is multifunkcionális volt. Lévén, biriglim még nincs, a búcsúajándékba kapott katicacsengőt is jobbhíján ide aplikáltam. 

A lakás egyébként egy rácsoslinzerszerű negyedben van. Halleluja téglaház, ami állítólag azért jó, mert nem recseg. Itt ugyanis divat három emeletig fából építkezni. Meglepő módon van benne konyha, nappali, fürdőszoba, hálószobák és egy erkély. Mégmeglepőbb módon van három darab tároló „szoba” is, ami akkor jó, ha olyan dolgot keresel, amit ilyen helyiségekbe szoktunk pakolni, pölö söprű, mert kukkanthasz bele mindegyikbe, mire megtalálod. Lehet, a kandaiak szeretnek spájzolni.  Ezen az xy négyzetméteren (térlátásom és saccolási tehetségem mégkevésbé van, mint számolási) osztozunk hárman, Johnny Cash, Step és Én. Róluk majd később.

A bútorok még a fiúk kanadai kollégáinak meglegszívű adakozásából vannak. Hihetetlenek ezek az emberek, azonnal padlássöprést  rendeztek, hogy legyen mire ülni, feküdni, pakolni. Így kicsit bájosan avantgard a nappali, az ülőgarnitúra minden darabja más huzattal rendelkezik. Van egy kis budapesti romkocsma feeling, na!

A szomszédságról sokat még nem tudok, ami nem rossz, mert ezek szerint nem vékonyak a falak, másrészt úgy tűnik, csak Johnny Cashnak van dobfelszerelése a házban. Bár első este végignéztem az erkélyről, ahogy egyikük egy kétméterest szeretett volna dobni. Sajnos nem nyert, az üres tejespalack visszapattant a lecsukott tetőről.  
Vannak viszont mókusok, ők itt a macskatársadalom asszem. Mindenhol szaladgálnak a városban, egyet sikerült is lefényképeznem a szomszéd ház kerítésén csücsülve. Mármint ő ült ott, nem én.

A keretért én kérek elnézést, be volt állítva és mókusfényképezéshez minimum Speedy Gonzalesnek kell lenni. Nem volt időm kikapcsolni.

A nap maradék felét vízszíntesben töltöttem, próbáltam aludni.  Nem ment. Nappal ásítozok, éjjel forgolódok, hajnalban felkelek. Mikor ezt elkezdtem írni, itt hajnali 5 volt. Nem, ebben az a borzasztó, hogy akkor már egy órája fent kukorékoltam. Sebaj, talán látom a napfelkeltét.