Múlt héten Andi rákérdezett MSN-en, van-e már programunk péntekre. Éppen napi egyhelybenbicikli-edzésemet folytattam Joey Tribbianival, csak annyit pötyögtem vissza, nincs. Majd gyorsan odaadtam Recat (laptop) Stepnek, beszélje meg helyettem, mire kéne adnunk a fejünket. Visszaszálltam a nyeregbe és az összes megmaradt energiámmal arra koncentráltam, valami erkölcsös jöjjön ki a dologból.
Így történt, hogy múlt hét péntek este a Stampede Dome-ban találtuk magunkat, igen közel a homokkal beszórt aréna kerítéséhez és igen mélyen a bikaürülék szagban. Bull ridingra kaptunk ugyanis meghívást. Andinak volt pár ingyenjegye, nekünk meg kedvünk, hogy megint felszedjünk néhányat a helyi szokásmorzsákból. Életemben nem voltam még semmilyen rodeón, se lovason, se bikáson, se igazin, se kocsmain. Hasonló, legközelebbi emlékem valami kutyafuttatás a kilencvenes évek mélyéről. Abban megegyezhetünk, az lényegesen békésebb, bár hasonlóan illatos sport.
A terep már ismerős volt, itt néztük meg életünk első hokimeccsét, úgy egy hónappal ezelőtt. A Stampede Calgary egyik központi helyszíne. Olyan, mint a budapesti Népstadion és intézményei (van ennek már valami rendes neve???). Már, ami a rendeltetésszerű használatot illeti. A Dome alatt egy nagy, fedett csarnokot képzelj el, sok-sok lelátóval és VIP páhollyal körbetűzdelve. Leginkább hokimeccsekről és a júliusi Stampede fesztivál rendezvényeiről híres. Ennyit a helyszín varázsáról.
Mivel igen nagy területről van szó, az arénát kettéosztották, hogy egyszer a bal, máskor a közönség jobb fele részesüljön több és közvetlenebb élményben. Hála a céges jegyeknek, mi a második sorban csücsültünk. Ennek addig örültem, míg az események a másik halmazban folytak. Asszem ez pont az a sport, aminél nem verem magam a földhöz, ha nincs testközeli élmény
Persze, mint minden, nagyobb nézőszámmal rendelkező sport, ez is egy show. Már a cowboyok bevonulása is kisebb tűzijátékba torkollott. Kis időbe telt, hogy a szívritmusomat a petárdapukkanásokhoz és a tetőről kötélen leereszkedő cowboyokhoz igazítsam. Halkan jegyzem meg, a cowboykalap, a csatos öv, a farmer és a chaps igen sokat tud dobni egy férfi sziluettjén. A bika is, de erről később.
Maga a feladat papíron nem olyan bonyolult. Maradj a bikán 8, azaz nyolc másodpercig. Utána (előtte, közben), pedig fuss, Forest, fuss, mivel a bika nem mindig tudja, a nyolcadik másodperc végét jelző dudaszó után neki már nem kell rúgkapálnia. Azéer ne aggódj, ki van ez találva. Egyrészt okos állatok ezek, mikor senki sincs a hátukon, egész nyugodtak. Némelyikük jól nevelten visszakocogott a ketrecébe, miután megszabadult a hátán hintázó fiatalembertől. Egyes bikákat kicsit terelgetni kellett (erre szolgálnak az arénában ugrabugráló bohócok, akik néha saját testükkel védik a földre huppant cowboyokat). A neveletlenebbjét pedig lasszóval vontatják a helyére.
Egész este azon gondolkoztam, ki szívja meg legjobban a dolgot. A bika, a hordágyon kicipelt cowboyok, a vakmerő segédek, a paci, aki szenvtelenebbjét hivatott bevontatni. Perszehogy a bika. Az este looser díjasa viszont egyértelműen a mögöttünk csücsülő cowboygirl volt, aki az este legnagyobb részében azzal volt elfoglalva, hogy valahigy visszaszigetelőszalagozza dominacsizmájára a tűsarkot.
Az este képi aláfestésére ismét ajánlom az albumot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.