Ha valaki valaha azt mondja nekem, röpke másfél óra autókázásnyira fogok lakni egy 107 pályából álló síközpontból, kinevetem. Ha valaki valah azt mondja nekem, november 24-én -10 fokban és közel egy méteres szűz hóban siklok egész nap, kiröhögöm. Ha valaki valaha azt mondja nekem, mindez a kanadai Sziklá-hegységben lesz, egyszerűen kikacagom. Figyelem, hosszú szerelmi vallomás következik a sízésről. Pálmafás, tengerpartos, kánikulás nyaralnivágyók ne görgessenek lejjebb.

A szombati Norquaybeli sízés után úgy éreztük, ennél többre vágyunk, így vasárnap Sunshine Village felé vettük az irányt. A legnagyobb és a helyiek körében legnépszerűbb sícentrumról van szó. Már szombaton gyanús volt a sok síboxos autó az autópályán, ezért jó korán, reggel hétkor elindultunk. 
A gondola, ami a pályák aljába, tehát a felvonókhoz visz, 8-kor nyit. Ha időben odaérsz, talán még találsz egy kilométeren belül parkolóhelyet, esetleg megúszod a hosszú sorokat is. Valóban, szinte tíz perccel megérkezésünk után szinte kétszer annyi kocsi pöfögött, szépen sorbarendezve a parkolóban. Logisztikából ugyanis ötös a hely. Külön emberkék irányítják a kocsikat, külön segítők pakolják be a léceket a gondolába. Sőt, az ülősliftnél még arra is ügylenek, hogy felváltva adagolják a négyes csoportokat. Egyszer a jobb oldali, máskor a bal oldali sorból. A szingliknek pedig külön folyósójuk van, őket külön adagolják, az olyan hármas csoportokhoz, mint amilyen a miénk is volt. 

A felvonókhoz libegve rögtön egy buborékba kerültünk egy lengyel családdal, akik kb. húsz éve élnek itt. Végre volt ember, akinek ismerős volt a magyar nyelv hangzása. Gyors eszmecsere, tapasztalatok, ki, mikor, hol járt eddig. Mikor kiszálltunk a liftből és megpillantottam a liftek dróttengere mögött a csúcsokat, körös-körül pedig lejtők, alul kis melegedőkkel (nekem hüte marad, bármely országban is legyen), nagyot dobbant a szívem. Ez az, ezt a látványt és érzést várom tavaly tél óta. Igaz, kicsit az arcomra fagyott a mosoly, fent ugyanis a szikrázó napsütés és -10 fok várt. A norquayi szakadó hóeséshez képest öröm, a csúcson tapasztalható -17 fokos hőérzetet produkáló szélhez viszonyítva viszont üröm. 

Mivel Johnny még nem érett meg a hosszabb lélegzetvételnyi boardozásra, plusz megint magányosan kellett volna gyakorolnia, úgy döntött, marad Borisszal együtt Norquayben. Zsák a foltját, Johnny ugyanis pont egy nappal boardozott többet életében, mint Boris. A szombati nappal. Velünk tartott viszont Laci, aki a Hargitán nőtt fel, mint Ábel a rengetegben, így volt kivel száguldani. Sunshine Village ugyan nem Dachstein, viszont elég sok és változatos pályarendszerrel rendelkezik, ha nyitva van az összes útvonal, egész jó távokat lehet csúszni anélkül, hogy megunnád. Extrémsportolóknak külön elkerített rész van, az ún. Delirium völgy. Oda csak lavinadektektorral és külön engedéllyel felszerelt sízőket engednek csak be. Vasárnap hó hiányában még zárva volt, de nem ez tántorít(ott) el attól, hogy betegyem a lábam. 

Más-e Kanadában sízni, mint Európában? Kicsit igen. Sokkal több a snowboardos, a hüték előtt pihenő lécek 80% board. Itt ez kicsit divatosabb, talán, mert közeleb van a gördeszkás, térdig érő ülepűfarmeros, kutyaláncos, kapucnis szubkultúrához. A melegedő pultjánál felejtsd el a mákosvaníliás germknödelt, a mustáros wurstel párocskákat és még véletlenül se kérj jagerteat. Kanadában be kell érned a papírpoharas Starbucksszal és a szokásos hamburger sültkrumpli combóval. Láttunk olyan sízőt, aki a féliteres kávéspoharat szorongatva araszolt a felvonóhoz a sorban. A sídivat viszont nagyjából ugyanaz, mint otthon, talán nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra. Ennyi bukósisakot legutoljára versenyen láttam. Safety first, as usual!

Bizony, a perecelés benne van a csomagban. Az elején többet vagy lent, mint fent. Aztán egyre kevesebbet borulsz, viszont egyre nagyobbakat. Délelőtt még tart a lábad, ebéd körül már te tartod a lábad, délután...előadást tartasz az aznapi legnagyobb esésedről a hüttében rumot kortyolgatva. Vasárnap mindhárman el is dőltünk, körülbelül ugyanakkor, körülbelül és a tőlem 2 méteres sugárban landoló lécem+botom valahogy nem passzolt a leheveredtem a hóba képletbe. Nincs is annál szebb, mikor hóban fekve a testrészeid lokalizálása után egy jó nagyot röhögsz bele a napsütötte hegyekbe.