NapiCalgary

Ahogy korábban ígértem, elmeséljük, hogyan jutottunk ki Kanadába, mi kellett ahhoz, hogy megkajuk a szükséges papírokat és engedélyeket, ahhoz, hogy Calgaryban éljünk és dolgozzunk. Nincs két egyforma történet, de vannak közös vonások. Hivatal, követség, űrlap, igazolás, tanácsok, rémtörténetek, bonyodalmak, bizonytalanság, várakozás. Az alább Johnny beszámolóját olvashatod. Ő Step kollégája volt már Magyarországon is, most pedig nem csak munka-, hanem lakótárs is. 

Kijutni Calgaryba és munkavállalási engedéllyel dolgozni talán nekem volt a legkönnyebb. 2008 január. Átlagos munkanap után hazafelé araszolgatok a rakparton, élvezem a kivilágitott Buda látványát, és egyszer csak felhív Step, akinek akkor már konkrét munka szerződése és talán már munkavállalási engedélye is volt Calgaryban.

Step: - Figyu, nem akarsz kijönni Calgaryba dolgozni?
Én:- Ő...hát még nem tudom így hirtelen, lehet....
Step: Na, mindegy, küldd el az önéletrajzodat, továbbküldöm és majd meglátod. 

Gondoltam, mi baj lehet, és másnap el is küldtem. Röpke két hónap múlva jött válasz (azóta kiderült a kanadaiak mindenre ilyen gyorsan reagálnak), bemutatkozás és minden bevezető nélkül egyetlen egy mondat e-mailben: „Are you still interested in coming to Canada?” Én sem bonyolítottam túl a választ. „Yes, I am!”. A levélváltástól kezdve gyakorlatilag semmi dolgom nem volt. Leszámítva néhány egyeztetést a munkáról, szerződés,otthon felmondás, repjegyvásárlás, stb... Június 26-án végül felszálltam a gépre. Most, hogy már mindenki kellőképpen utál, leírom, hogyan alakult mindez barátnőm, Bé esetében.

Arra, hogy ő is dolgozni tudjon, és ne kelljen 6 hónap múlva elhagynia Kanadát gyakorlatilag három lehetőségünk volt.
Otthonról megpróbál munkát szerezni, majd a munkáltató elintézi neki az engedélyeket, így egyszerűen csak kiutazik és dolgozik, mint Step és Én. Ez első körben még lehetségesnek is tűnt, mivel „szerencsére” Magyarországon ő is egy nagy, amerikai érdekeltségű multinál dolgozik, ami Kanadában is jelen van, sőt ismertebb, mint otthon. Hogy-hogy nem, pont Calgaryban nincs irodájuk, úgyhogy ez a lehetőség ugrott. Egy másik céghez bekerülni ismeretlenként pedig nem is olyan egyszerű, mint gondoltam.
A második lehetőség az, hogy kijön Calgaryba és itt összeházasodunk, majd ez alapján elintézzük neki a papírokat.
A harmadik opció az élettársként megkapott Open Work Permit. Erről nagyon sokat olvastunk, hallottunk tanácsokat, hogy mit kell, hogyan kell. Gyakorlatilag annyi jó tanáccsal voltunk ellátva, hogy már-már kezdtem kételkedni abban, hogy ezt valaha is el tudjuk intézni. A Bevándorlási Hivatal oldalán felsorolnak vagy száz dokumentumot, a közös bankszámlától a közös névre szóló közüzemi számlákig, bizonyítandó, hogy minimum egy évig egy fedél alatt éltünk. Az ismerősök mondtak még másik száz, szerintük szükséges papírt. Nekünk mindezek elintézésére volt két hónapunk, ráadásul úgy, hogy közben én nem vagyok otthon. Már majdnem ott tartottam, hogy Bére iratom a motoromat és nyitunk egy közös bankszámlát, mikor beszéltem az egyik Torontóban élő volt kollegánkkal. Ő nemes egyszerűséggel rávágta: „Fa..t, bemész a polgármesteri hivatalba, kérsz igazolást két tanú jelenlétében, hogy x éve együtt éltek, ezen és ezen a címen, aztán azt kiviszed Bécsbe (mióta a magyar állampolgárok megkapták a vízummentességet Kanadába, minden vízummal kapcsolatos ügyet a Bécsi Kanadai Nagykövetség  intéz) és megkapjátok az engedélyeket. „

Innen átadjuk Bének a szót, lévén ő intézte a továbbiakat, már Bécsben. 

A bécsieket nem lehet elérni, se telefonon, se emailen. Erre többen is panaszkodtak, mint azt megtudtuk a Budapesti Kanadai Nagykövetségen. Az egyetlen dolog, amiben pesten segíteni tudtak, hogy ki kell mennünk. A szükséges iratok: - az élettárs munkavállalási engedélye

 - az élettárs munkaszerződése
 - az élettársi viszonyt igazoló hivatalos bizonyítvány (az érintett önkormányzattól, de nem kell hozzá senki, hogy közvetlenül ott legyen, mert csak annyiról szól, hogy büntetőjogi felelősségünk tudatában mindketten kijelentjük, hogy együtt élünk ezen és ezen a címen)
-  a bevándorlási hivatal oldalán lévő adatlapok közül a work permit igényléséről szóló
- 2 fénykép
- útlevél
- erkölcsi bizonyítvány (ez nem biztos, mert ugyan ott azt mondták, hogy kellett volna, és küldjem majd utánuk, mégis megkaptam a vízumot e nélkül is)
- 100 Euro

A Bécsi Nagykövetségen egyébként kedvesek voltak. Az ügyintéző válaszolt minden kérdésünkre, bár a sokadik megválaszolása után egyből el is köszönt. Ő lezártnak tekintette kettőnk beszélgetését. Aztán rá egy hétre - ennyit is ígértek egyébként - megkaptam a hivatalos értesítőt, meg az útlevelemet azzal, hogy az első, kanadai határátlépésnél menjek be vele az immigration office-ba még ott a reptéren, és ők belepecsételik, amit kell.

Utólag egyszerű volt minden. Ment, mint a karikacsapás. De nehéz elindulni, bizonytalannak és kiszolgáltatottnak érzed magad, ami miatt mindig kellemetlen hivatalos ügyet intézni.  Az ember sosem tudhatja, nem pont előtte zár-e be az iroda, nem utasítják-e vissza a kérelmét. Vagy az ügyintéző pont aznap kelt rossz lábbal. Akkor ugrott a sok energia, idő és pénz. Bár még akkor elintéztük volna, amikor Johnny Magyarországon volt. Mindig sokkal jobb úgy, ha közben valakivel megbeszélheted az aggályaidat, vagy együtt anyázhattok. a lényeg, hogy megvan!