Egy napon túl gyógyuló fejfájással ugyan, de túléltem életem első, kanadai szombat esti lázát. Azt hiszem, bulihuligán korszakomon inkább már innen vagyok. Nem nézem görcsösen az órát, mikor indulunk már, rendkívűl jól viselem, ha végül még a saját lépcsőházunkig se jutunk, képes vagyok 15 perc alatt elkészülni - ebben a felveendő ruha kiválasztása is benne van - és egyre kínosabbnak érzem, hogy szinte egyedül üvöltöm extázisban a táncparketten, hogy Wake me up, before you go-go.
A calgaryi éjszakai élet ütőere az Uptown 17th Avenue, azaz A Tizenhetedik út. Nappal egész unalmas környék, max a luxus üzletek kirakata és a mediterrán, ázsiai, dél-amerikai éttermek illata lehet hívogató. Az igazi arconpörgés este indul be, főleg, ha játszik a helyi hokicsapat, a Calgary Flames. Kezdő szociológusok remek terepgyakorlat, érdekes szocimetriát tudnának rajzolni a rongytetős sportkocsikból kikönyökölő izomtibik és a hosszú combú, mély dekoltázsú pipik kereszttüzében.
Úgy gondoltuk, kevésbé megrázó, ha nem azonnal a legelitebb, legdrágább és legtömöttebb helyre megyünk, így végül a Whiskeyben kötöttünk ki. Azt hiszem, abban még most, az izzasztó 15 fokos tavaszban ülve is megegyezhetünk, Calgary nem egy mediterrán város. A buli itt elég korán, már tíz felé beindul, a pizsit pedig már ketőkor lövik, ha tetszik, ha nem. A klubok mindegyike belépős, szerintem 6-7 dollár alatt nem úszod meg. A bejáratot könnyű lokalizálni, sok vidám ember kevés ruhában vacog egymás mögött.
Nekünk szerencsénk volt, gyors parkolóhelyvadászat után kb 2 perc alatt bent voltunk. Miután átestünk az igazolványmustrán és a végbéltükrözésen, éreztem, mégis a fekete koktélruhámat kellett volna felvennem, minimum egy ezüst tűsarkúval megbolondítva. De már attól is trendibb lettem volna, ha a szoknyém rövidebb, mint a pólóm. A látens öltözködési szabályokon túl létezik ám hivatalos dress code is, amit halleluja, sikerült teljesíteni, lévén nincs szakadt farmerom, hülyén áll a baseball sapka, az edzőcipőm pedig két napja szárad, mert pénteken bokáig süllyedtem futás közben a latyakban.
Maga a forgatókönyv ugyanaz, mint a világ bármely más, általam eddig átbulizott pontján. Kiábrándítóan hangozhat, de itt is leöntöttek sörrel, ropog a cipőd alatt az üvegszilánk, vizezett a whiskeykóla és a helyi DJ szókészlete se mutat túl a Hands up in the air és a Yeeeeaaaah! Com'on, party people rigmusok monoton váltogatásán és az ugrabugráló kanadaiak könyöke is ugyanúgy a vesém magasságában landol. Úgy fél egy felé egyszer csak azon vettem észre magam, hogy az Informer tucctuccsított változatára próbálom felvenni a ritmust a mexikói, kínai, filippín, bosnyák, macedón, erdélyi és magyar ismerősök gyűrűjében. Hirtelen láttam magam mellett Chiekot a tokioi éjszaka bábeli forgatagában.
Teljes, vágatlan jelenet megtekinthető itt
PS: Step élményadagján nagyot dobott az utcai hot dog árus, akinél végre annyi kethupot, mustárt, káposztát és csípőset pakolhatott magának, amennyit csak akart. Kojak után szabadon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.