Szándékosan hallgattam eddig az amerika elnökválasztásról és a gazdasági válságról. Előbbi lecsengőbe, utóbbiba kezdünk beleunni. Pluszbónusz annyi hülyeséget összeolvastam már mindkét témában, amennyit remélem, még én sem tudok megírni. Így úgy döntöttem, megszólalok.
Az USA és Kanada kapcsolata nekem olyan, mint Ady héjanásza az avaron. Kanadában extra kedvezményeket élveznek az USA-beli cégek, az ide érkező amerikainak semmilyen papír nem kell ahhoz, hogy munkát vállalhasson itt, egy-egy hír kapcsán gyakran hívatkoznak amerikai adatokra, kutatási eredményekre, akkor is, ha magának az eseménynek semmi köze a déli nagytestvérhez. Ünnepeik jelentős része, mint a Hálaadás, Veteránok Napja vagy a Munka Ünnepe is egybeesik. Mínusz ugye a Hálaadás, amit Kanadában októberben, nem pedig novemberben tartanak. Csak, hogy legyen valami, amiben véletlenül (se) ugyaolyanok. Mert minden pillanatot megragadnak, hogy kijelenthessék, Kanada és Amerika két külön világ. Mint Makó és Jeruzsálem.
Érdek(es) házasság ez. A kanadai nagyjából egy hónappal előzte meg az amerikai elnökválasztást. Most úgy tűnik, mintha köbö Timbuktu választott volna törzsi vezetőt. Már ami a sajtóviszhangot és a közérdeklődést illeti. Értem én, érdekesebb egy afro-amerikai amerikában, mint egy másodszorra induló kanadai származású kanadai kanadában. Mégis furcsállom, hogy hetek óta hosszú másodpercekig görgetek túl Barackon, ha helyi hírekről szeretnék olvasni a kanadai hírportálokon.
Ha rémisztő, hajmeresztő, hidegrázó, utópisztikus, ijesztgetős gazdasági prognózisokat szeretnék bújni, a kanadai sajtót messzire kerülöm. Innen nézve olyan, mintha lenne a világ nagyon szerencsétlen és nagyon szomorú fele, Európa meg egy kicsit az USA, a másik halmazban pedig csücsül Kanada, a boldog barak, ahol kék az ég, zöld a fű, bankjegyek és állások teremnek minden fán. Van egy ilyen hidegháborús szovjethíradó feelingje az egésznek. "A gazdaság teljesítménye és a foglalkoztatottság megint 150 %-on pörög, kedves hallgatóink" Mintha a negatív, az esés, a mínusz szavakat kilopták volna a szerkesztőségekből. Mai hír, Albertában október hónapban egyenesen 15.000 új állás keletkezett. Juhé! És akkor ma sokat foglalkoztak a krízistémával. Rendszerint Obamanak vagy a helyi bűnözésnek van hírértéke. Meccsnaptól függően itt-ott egy-egy Flames győzelem. Közben persze jókat lehet kuncogi az USA-n, ők lejtmenetben, bibibíííí, mi meg nem.
November 4-én, az elnökválasztás napján ebéd közben beszélgettünk a galériában. Szóba került persze az egész amerikai kabinett, felsőháztól alsóházig. Gondolom, nem mondok újat, ha elárulom, Kanada Barack párti. A körülöttem ülők is mind őt szerették volna győztesként kihozni, kicsit úgy beszéltek róla, mint a Messiásról, aki végre elkergeti a csúnya, gonosz Bush bácsit a trónról. Itt sem szeretik W-t, főleg az iraki, afganisztáni politikája miatt. Percekig folyt az agytorna, hogyan történhetett meg, hogy egy ilyen politikus nyolc évig kormányozhatott, hogyan lehetett, hogy négy évvel ezelőtt újraválasztották, mikor tisztán látszott, merre tart. Mivel nagyrészt művészek, nem amerikalógusok társaságában falatoztam érdembeli válasz nem született. Dale végül sommásan ennyivel zárta a gittegyletet: "Ebből is látszik, mennyire mások az amerikaiak, mint mi." Majd kortyolt egy nagyon a fél literes Starbucks bögréből.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.