Halleluja, Kanada sincs szűkében a nemzeti és/vagy munkaszüneti ünnepeknek. Ma például Remembrance Day, alias Veteránok Napja van. Halleuja plussz, mi pont egy olyan tartományban élünk, ahol erre hivatkozva ma nem kell munkába menni. Bocs, Quebec...
Hogy kikre is emlékezik ma Észak-Amerika, asszem nem kell nagyon magyaráznom,ki tudod találni. Könnyítésnek annyit súgok, hogy 1918. 11. hónapjának 11. napján pont 11 órakor valaki letett valamit. Aztán néhány évvel később felvette, de az már egy másik történet, más emlékekkel. Ha behatóbban szeretnéd tanulmányozni a Veteránok Napi korzózás, trombitálás, éneklés és menetelés forgatókönyvét, kattints mondjuk ide. Én sajnos a pipacsrengeteg közepén elnavigálódtam, mert az istenért se állt össze, miért is 21 a 21.
Ha már emlékezünk az erőltetett menetre, gondoltunk, kinézünk a hegyekbe. Mivel Johnny kivételesen nem állomásozik a fort mcmurray-i olajhomokpartokon, őt is magunkkal vittük. Az eredeti haditerv szerint a Fortress csúcsot - hallod az áthallást, ugye? - kellett volna bevenni. Igazi laza, másnapbetudommagamtranszportálnimunkába túra lett volna, 1100 méteres emelkedéssel, oda-vissza 14 km-es gyaloglással, 3000 méteren landolással. Már a beszállónál éreztük, hogy örülhetünk, ha eljutunk a Chester tóig. Szakadt a hó rendesen. Ha próbáltál már tíz percig félszűzhavat taposni, tudod, milyen sebességgel lehet ilyenkor haladni. Szorozd meg ezt öt órával és köbö annál a combizomérzetnél leszel, mint ami ránk várt volna. Meglepő, ez még a kevésbé rémisző oldala. Főleg, ha közben jobbra-balra fehérség fogad. Jobban aggasztott, mi vár majd a parkolóban, ha bevállaljuk a csúcsigvissza távot. Valószínűleg egy több órás kocsikiásó levezetés. Lapát és ásó nélkül.
Mivel egyikünknek se volt kedve kipróbálni, hogyan működik a kanadai sárgaangyal, megelégedtünk a befagyott tó, a fenyőfák és a hegy lábának látványával. Még így is mentünk 9 km-t, ami friss porhóban biztos rendelkezik valami szorzóval, már ami a magastérdemeléses lépéseket illeti. Jövő héttől viszont masszívan hótalp és síléc, ha ez így folytatódik. Hurrá! Izé. Mégsem. Olyat nem lehet, hogy a hegyekben szakad a hó, Calgaryban viszont csicsogó napsütés van? Biriglire ugyanis nincs hóláncom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.