NapiCalgary

Mikor ezeket a sorokat írom, Magyarországon és Európa egy részén már 2009-et írnak. Épp most szavalta végig a kislány a Himnuszt a RadioCafen. Calgaryban viszont még az utolsókat rúgja 2008. Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, több okból. Egyrészt nem tudnám eldönteni, mit fogadjak meg. Másrészt úgyis hót az ellenkezőjét csinálnám. Többek között azért, mert úgyis elfelejteném, A és B lehetőség közül végül melyik mellett tettem le 31-én a voksomat. Új fejezetet nem 2009. január 1-én fogok kezdeni. Én már lapoztam egyet idén (tavaly?) szeptemberben, mikor 17-én landoltam Calgaryban.

Nem új életet kezdeni jöttem ide. Inkább mondjuk úgy, egy másikat. Nem szebbet, jobbat, gazdagabbat, sikeresebbet. Közöset. Nem voltak terveim, elvárásaim. Volt viszont egy nagy batyum mindazzal, amit az eltelt 27 évem alatt láttam, tapasztaltam, ellestem, megtanultam, magamba szívtam. Most az ünnepek alatt realizálódott bennem igazán, mennyi mindent hozok magammal. Mennyi mindent csinálok ösztönszerűen, belülről úgy, ahogy jön. Ráébredtem, milyen sokat jelenthetnek az otthoni hagyományok, szokások, szülőktől, barátoktól ellesett mozdulatok. 

Banálisnak hangozhat, de több tízezer kilométernyire a hazámtól hihetetlen nagy biztonságot tud nyújtani, hogy karácsonyfa áll a sarokban. Kikötve, vödörben, mint otthon, egy-egy balul elsült karácsonyfatalp projektnek köszönhetően. Hogy sikerült egyedül ugyanolyan beiglit varázsolni, mint amit évtized óta készítünk nagymamám receptje szerint. Hogy karácsony másnapján volt kit vendégségbe hívni,  megajándékozni, volt kivel viccelődni az anyanyelvemen, miközben székely töltött káposztát falatoztunk és magyar szilvapálinkát kortyoltunk.

 Nem új családot, barátokat keresni jöttem ide. Viszont találtam. Büszke vagyok rá, hogy van mellettem valaki, aki a társam jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Szerencsésnek mondhatom magam, mert van körülöttem egy igen összetartó, kb 8 fős csapat, akikre bármikor számíthatok, akik a szombat esti közös kártyázáskor színsornak hívják a Royal Flusht és körübelül ugyanazt a lepukkant ált isk-es bulit látják maguk előtt, mikor poénból 2 Unlimitedet hallgatunk. Akikkel éjfélkor koccintani fogok. 

Sokfelé nézős Depeche Mode-os életkép Lake Louise-on

  Nem karriert építeni jöttem ide. Tisztában voltam vele, Kanadában a magyarországi végzettségeim szinte semmit nem érnek. Pedig van belőle kettő is, két nyelven. Az egyiket a nyelvi korlátok miatt jegelhetem eg időre, a másikról pedig a vízumom miatt kell egyelőre lemondanom. Bájdövéj eddigi kanadai munkáim során se azt hasznosítottam, amit az iskolpadokban elsajátítottam. Hihetetlen jól jön a galériában, hogy a CsoPában megtanultam profin festeni, fúrni, faragni. Majd  másfél évig supportoltam egy nagy multi kanadai (és olasz) könyvelését. Csípőből válaszoltam a GST included? kérdésre.

Egyébként most is dolgozok. Otthont építek idegenben, blogot írok, hogy te még többet megtudhass erről az országról, edzem a testem és a lelkem, hogy könnyebben vegyem a további akadályokat hegyen-völgyön. Állás hírdetéseket bújok, resumet (kanadai önéletrajz bújtatott megfogalmazásban) és cover lettert frissítek. 
Nem adtam, adom fel, de szerintem annak, aki egy ilyen kalandba belevág, egy kicsit lejjeb kell adnia. Még egy olyan országban is, ahol a munkaerőpiac nagy részét a bevándorlók népesítik be (2008. októbere óta hetvenezer bevándorló érkezett Kanadába) és ahol a globális gazdasági válságnak még csak az előszelét érezzük (bár a 40 dolláros, a tavaly márciusi 118 dolláros olajárral szemben nem sok jóval kecsegtet).
Nem adtam, adom fel az álmaimat, de több hónap önkéntes munka és háziasszonykodás után lassan bármit hajlandó vagyok elvállalni. A cél számomra most a tapasztalatszerzés, a beilleszkedés, nem pedig a több soros aláírás és a titulus a nevem alatt. Ez utóbbi sose volt. Nekem a kávét csapoló, pult mögött álló lány egyébként  sose tűnt kevesebbnek, mint a kiskosztümben domborító, klaviatúrát csapkodó, telefonba mosolygó adminos Piri. Itt egyébként a takarító is flor manager. 

Whats goin' on in 2009? Show must go on. But we're gonna never survive unless we get a little crazy. Egyébként meg jövőre egyel többen leszünk.
Ideköltözik Johnny barátnője is...