NapiCalgary

Scramble. Első szavam, amit calgaryiul megtanultam. Nagyjából annyit tesz, félig túra, félig hegymászás. De szavakkal lefordíthatatlan. Akkor érted csak meg igazán, ha űzöd. Ha pedig pusztán egy-két órányi autóútnyira élsz egy 4800 kilométer hosszan elterülő hegységtől, szinte kizárt, hogy ne kapjon el a hegyiláz. Főleg, ha már korábban is inkább sátoroztál a Juliska-Alpokban, mintsem a hasadat süttesd a homokban. 

144 nap. Ennyi ideje élek Calgaryban. Megérkezésem óta eltelt hetek közül talán kettő olyat tudok megnevezni, melyek a Rockies nélkül teltek. Az egyik hétvégén akkora hó esett, hogy örültünk, ha a sarki boltig eljutottunk kenyérért, karácsony után pedig olyan magas volt a lavinaveszély, hogy még a hardcore hegymászók is otthon maradtak. 
Nem vagyok hegymászó és jelenleg úgy érzem, nem leszek. Legfeljebb annyi történhet, hogy következő életemben zergeként jövök vissza a Földre. Viszont igyekszem egyre tovább és tovább feszíteni a saját korlátaimat és egyre ügyesebben mozogni a hegyen. Sőt, állítólag fejlődöm, tapasztalok, okosodom.  Végül is valamire mindenki jó. Legfeljebb elrettentő példának...

Bízz magadban!

Szerintem az egyik legfontosabb dolog, ha nekivágsz a hegyeknek. Elsőre banálisnak hangzik, de mikor az egyik lábad a nyakad magasságában, míg a másikkal kalimpálsz lefelé, hogy elérj egy biztonságos(nak tűnő) lépést, sokat számít, mennyire vagy tisztában a saját képességeiddel. Nekem máig ez a legnehezebb feladat és azt hiszem, leginkább ezen múlik, képes leszek-e nehezebb csúcsokra feljutni. Honnan tudom, végül csak elérem a jobb lábammal a sziklát? Onnan, hogy már vagy húzszor elértem, ergo huszonegyedszerre is képesnek kéne lennem rá. Másrészt megtanultam figyelni a testem jelzéseire, köszönhetően az évek óta űzött jógának. Persze, senki sem született Messnernek, de majd mindenki előtt ott a lehetőség, hogy egy kicsit azzá váljon. Nem gond, ha elsőre (másodikra, huszadikra) lehetetlennek elérhetetlennek tűnnek csúcsok, de sose lesznek közelebb, ha már eleve úgy futsz neki a kezdőlépésnek, hogy úgyse fog sikerülni.

Jó hírem van mindazoknak, akik Észak-Amerika valamely részén vacognak éppen vagy az idei télen már vagy kétszázadszorra ássák ki magukat a méteres hóból. Hétfőn, február 2-án a mormota végleg előbújt az odújából. Népi hagyományból fordítva ez azt jelenti, hogy idén korán érkezik a tavasz. 

A Groundhog Day, vagyis a Mormota Nap gyökereit keresheted a keresztény vallástól a pogány hiedelmeken keresztül egészen a kelta kultúrkörig. Egy biztos, Európába kell menned. Ha február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony vagy a kelta újév, Imbolc napján az ég tiszta volt és hétágra sütött a nap, úgy tartották, a tél még további 6 hétig marad, a tavasz csak napéjegyenlőségkor, március 20-án érkezik meg. A felhős égbolt viszont azt jövendölte, a tél továbbállt, hamar beköszönt a tavasz. Mikor a téli álmából felébredt mormota kidörzsöli a csipát a szeméből és kidugja az orrát az odújából, napos időben meglátja az árnyékát és visszacammog aludni. De ha az ég borult, a mormota nem ijed meg a saját árnyékától és kint marad. Ha esetleg első hallásra a magyar népi hagyományok medvéjére és az ő árnyékára asszociáltál, nem tévedtél, jó irányban kapizsgálsz. Csupán annyi történt, hogy az Észak-Amerikába érkezett német bevándorlók időközben a medvét mormotára cserélték.

Élt egyszer egy indián lány a Lil'wat törzsben, Chinook-Szélnek hívták. Egy nap találkozott egy másik törzsből való fiúval Gleccserrel. Egymásba szerettek, összeházasodtak és a fiú magával vitte északra, a saját földjére. Chinook-Szél sóvárogva gondolt otthona melegére és üzenetet küldött népének, akik hópehely formájában siettek hozzá, hogy hazavigyék. Gleccser nem akarta elengedni feleségét, de a hópelyhek erősebbek voltak nála és végül legyőzték, így Chinook-Szél visszatérhetett törzséhez, délnyugatra. 

Ez a indián legenda nem egy balul elsült love story, hanem az Észak-Amerika nyugati részén és a Kanadai Préri illetve a Great Plain területén tapasztalható időjárási jelenség, az ún. Chinook (ejtsd shinuk vagy csinuk) szelek keletkezésének története. Ha Albertában (B.C.-ben vagy Montanában) jársz télen, gyakran úgy tűnhet, az emberek karácsony közeledtével nem a Messiást, hanem a Chinookot várják. Ő itt annyira népszerű, hogy a két kezemen nem tudnám megszámolni hány dolog viseli Calgaryban a nevét. Persze, könnyű annak befutni, akinek a neve hóevőt jelent és képes akár néhány óra leforgása alatt a -20-ból +20-at varázsolni.

Mindig is próbáltam megérteni, mi vesz rá egy embert arra, hogy felmásszon az Everestre, egy ujjon lógjon a 120 fokos sziklafalon vagy hat hétig meneteljen hóban-fagyban, hogy elérje a Déli-Sarkot. Vagy az Északit. Útja során pedig sanszos, hogy az egyetlen élőlény, akivel találkozik egy jegesmedve lesz és akkor se lenne nyerő helyzetben, ha a két évvel ezelőtti csúcskísérletkor nem fagyott volna le három ujja.

Mióta egy hegylakóval élek együtt, aki leginkább 3000 méterrel a tengerszint felett érzi toppon magát, kicsit más dimenzióból látom a kérdést. Hosszas töprengés után ráeszméltem, három választásom van. Egy, vele tartok bárhova, kettő, nem veszek az egészről tudomást. Az első lehetőségnek tériszonyom, a másodiknak kíváncsiságom szab határt. Marad tehát a nevető harmadik, így igyekszem megismerni az összes olyan hegyi sportot, amit sajnos csak elméletben élhetek át. Látva Step csillogó szemeit, miután a jégfalmászásból hazatérve azt ecsetelte, mekkora élmény volt lógni a falon, miközben majd odafagyott kesztyűben(!) a keze...bevallom, ez se mindig könnyű. Valami bűvös erőnek mégis kell lennie, ami képes -30-ban rávenni két jóbarátot arra, hogy fel-le mászkáljon egy befagyott vízesésen. Ennek igyekeztem utána járni az elmúlt napokban, leginkább Step és Louis élménybeszámolójának segítségével. Itt át is adom a szót. 

Mikor a Mount Cory-ról nem a kijelölt úton jöttünk le, láttunk egy nagyon szép kis vízesést. Elhatároztunk, visszamegyünk, megnézzük, hátha jó kis fal van már ott. A már említett téli hegymászótanfolyam miatt volt 3 darab jégcsavarom, ami a jégen való biztosításhoz kell és egy jégcsákányom. Plusz Louis vett egy technikai jégcsákányt  és még 4 jégcsavart is. Nekem Petzl LaserSonicom van, ami szerintem a legjobb, ő pedig Black Diamondot vett. Az enyém annyival jobb, hogy a kiépítéséből adódóan könnyebb betekerni, mert van rajta egy elforgó fül. Szóval így volt 1 jégkalapácsunk és 8 db jégcsavarunk. Ezzel meg tudunk mászni egy kb. 30 méteres jégfalat, ha azt nézem hogy kb. 3-5 méterenkent illik biztosítani a jégen.

Egy napon túl gyógyuló fejfájással ugyan, de túléltem életem első, kanadai szombat esti lázát. Azt hiszem, bulihuligán korszakomon inkább már innen vagyok. Nem nézem görcsösen az órát, mikor indulunk már, rendkívűl jól viselem, ha végül még a saját lépcsőházunkig se jutunk, képes vagyok 15 perc alatt elkészülni - ebben a felveendő ruha kiválasztása is benne van -  és egyre kínosabbnak érzem, hogy szinte egyedül üvöltöm extázisban a táncparketten, hogy Wake me up, before you go-go.

A calgaryi éjszakai élet ütőere az Uptown 17th Avenue, azaz A Tizenhetedik út. Nappal egész unalmas környék, max a luxus üzletek kirakata és a mediterrán, ázsiai, dél-amerikai éttermek illata lehet hívogató. Az igazi arconpörgés este indul be, főleg, ha játszik a helyi hokicsapat, a Calgary Flames. Kezdő szociológusok remek terepgyakorlat, érdekes szocimetriát tudnának rajzolni a rongytetős sportkocsikból kikönyökölő izomtibik és a hosszú combú, mély dekoltázsú pipik kereszttüzében. 

Úgy gondoltuk, kevésbé megrázó, ha nem azonnal a legelitebb, legdrágább és legtömöttebb helyre megyünk, így végül a Whiskeyben kötöttünk ki. Azt hiszem, abban még most, az izzasztó 15 fokos tavaszban ülve is megegyezhetünk, Calgary nem egy mediterrán város.  A buli itt elég korán, már tíz felé beindul, a pizsit pedig már ketőkor lövik, ha tetszik, ha nem. A klubok mindegyike belépős, szerintem 6-7 dollár alatt nem úszod meg. A bejáratot könnyű lokalizálni, sok vidám ember kevés ruhában vacog egymás mögött. 

Néhány poszttal ezelőtt írtam arról, mire kell vigyázni a hegyekben télen, magas lavinakockázat esetén. Sajnos az enyhe idő miatt nem sokat javult a lavinahelyzet, továbbra is óvatosnak kell lenni, ha túrázni szeretnénk a környéken. A decemberi, sparwoodi (BC) baleset után, melyben nyolc férfi életét követelte a lavina, újabb motoros szánost temetett maga alá a hó múlt hét vasárnap. 

Hogy lásd, mire képes egy hegyoldalon meginduló hótömeg, mellékelek egy videót, amely múlt hét pénteken készült itt Albertában. A képeken a Mt. Bourgeau látható, amit novemberben mi is megmásztunk, igaz a másik oldalról (élménybeszámoló itt). A havat ebben az esetben mesterségesen, helikopterről indították meg (szakszóval triggerelték), pont azért, hogy megelőzzenek egy esetleges, spontán meginduló lavinát. A hegy lábánál visz ugyanis az az országút, melyen a környék legnépszerűbb síközpontjához, Sunshine Village-hez lehet eljutni. Hétvégente gyakoriak is a kilométeres dugók erre felé. A robbantás idejére az érintett útszakaszt természetesen lezárták. 

Aki eddig azon drukkolt, Johnny visszaútja zökkenőmenetesebb legyen, mint a karácsonyi előtti hazaút és Bé-nek is simán szentesítsék a vízumát az Immigration Officeban, annak elárulom, mindketten szerencsésen és aránylag gyorsan landoltak Calgaryban. Meleg fogadtatásban volt részük, mióta megérkezett a Chinook, tombolnak a pluszok és a napsütés. A beilleszkedést megkönnyítendő, megleptük Bét egy kezdő, welcome csomaggal, amibe igyekeztünk beletenni minden olyan hasznot dolgot, amire egy frissen érkezett embernek szüksége lehet Calgaryban. Mik is ezek?

Térkép

Calgary városszerkezete nem bonyolult, leginkább egy nagy négyzetrácsos füzethez tudnám hasonlítani. A közlekedésről és az utcák elhelyezkedéséről pont az eggyel ezelőtti posztban írtam, ezt most ezért nem részletezem. A város, 726, 50 km2-nyi területével és 1.042.892 fős népességével Kanadában elég nagynak számít. Én sem ismerem még töviről-hegyire, de kezdem egész jól átlátni a rendszert. Emlékszem, mekkora sokk volt a megérkezésem előtti első egykét nap, kapkodtam a fejem, mikor a többiek arról beszéltek, mi, hol, merre található. Éppen ezért bejelöltünk Bé térképén néhány fontosabb koordinátát. Főleg, mert hála Boris nyelvi leleményességének, nem mindent úgy hívunk, ahogy a calgaryiak.

• Gödör - Valójában a Heritage Drive és a Deerfoot Trail kereszteződésben található bevásárlónegyed. Nevét onnan kapta, hogy egy lejtő alján, a gödörben fekszik. Praktikus, mert szinte az összes nagyobb üzlet megtalálható a területén. Többek között a SuperStore (hipermarket), az IKEA (ha honvágyad van, menj be és azonnal úgy érzed, otthon vagy), Coast  Mountain Hardwear (outdoor), Michaels (gigamega kreatívhobby), Future shop, Best Buy (kind of MediaMarkt), Kuckó (leánykori nevén CostCo, kind of Metro áruház). Olyan Calgarian must have-ekbe is betérhetsz felfrissülés gyanánt, mint a Tim Hortons vagy a Wendy's. Akkor se aggódj,  ha szakad a cérna, ejtsd útba a liquor store-t egy-két üveg sörért. 

• Chinook Plaza - a Chinook (ejtsd sinuk) Plaza a csinuki úton van...legalábbis HajasLaci szerint, aki így hívja a Macleod Trailt. Semmi extra, egy hatalmas pláza, ahol körülbelül ugyanazokat a nagy márkaboltokat találod meg, mint a Magyarországon. 

• Talisman Centre - Hatalmas rekreációs központ, rengeteg fitness, wellness és sport lehetőséggel. Nagy előnye, hogy egészen este 11-ig (hétvégén 10-ig) nyitva tart és az utolsó másfél órában a belépő csak 5 dollárba kerül.

• MEC - azaz Mountain Equipment Co-op. Az egyik, talán a legnagyobb és legolcsóbb outdoor bolt. Ha Calgaryban, a Sziklás-hegység lábánál élsz, biztos lehetsz benne, előbb-utóbb elkap a hegyláz. Szerintem a városban való közlekedést is tekinthetjük télisportnak, egy-egy havatjeget hozó légköri front után. Itt az aláöltözet, a pehelykabát, a túrabakancs és a maszk simán utcai viselet.

• Nyúldomb - vagyis a Nose Hill. Igaza van Borisnak, inkább domb és valóban gyakran látni arrafelé nyuszikat. Kedvelt szánkópálya, de ide járnak ki Johnnyék snowboard gykorláshoz is. Bé is a Nyúldombon avatta fel boardját, na meg a tudását is. Első csúszásokhoz ideális lejtő.

• 17th Ave - Calgary ütőere, végestelen végig klubbokkal, bárokkal, éttermekkel, boltokkal. Nyáron igazi hangyaboly, ahol nem győzöd kapkodni a fejed a rongytetős Mustangok és a bandababák között.

• 8th Ave - A sétálóutca, ahol még bringával is csak este 6 után gurulhatsz végig. Valójában ez a belváros szíve, a már szintén korábban említett

  bevásárlóközpont-labirintus főutcája.

Laundry malacpersely

Calgaryban a bérelt lakások többségében nincs mosógép, hanem egy közös mosókonyha található az épületek alagsorában. A mosó-és szárítógépek árfolyama változó, nálunk egy mosáshoz 4 db 1 dolláros és egy 25 centes kell. Hamar nagy kincs lett minden dolláros érme, külön gyűtjük őket. 

Alberta Basic Licence Driver's Handbook

A sima magyar jogosítvány nem érvényes Kanadában. Ahhoz, hogy Albertában vezethess, nem árt, ha még otthon kiváltod a nemzetközi jogosítványt. Azért ne örülj, ez is csak 1 évig érvényes, a "türelmi idő" letelte után vizsgáznod kell az adott tartomány "KRESZ-éből". A tananyag nem lehet túl bonyolult, ha azt nézzük, hogy az albertai kézikönyv egy 150 oldalas vékony füzet. A szabályok nagy része is ugyanaz, mint otthon, inkább az angol kifejezések miatt izzadhatsz meg egy kicsit. Mivel szinte az összes autó automata váltós, a vezetés se annyira komplikált. Hogy megint Borist idézzem: "Beb*szod Débe, azt meg sem állsz Vegasig".

Útikönyv Banffról és Canmore-ról

Mindkét város a Sziklás-hegységben található, Calagarytól egy-másfél órányi autóútra. Nekem Canmore a szerelem, igazi hegyi kisváros, ahol rátaláltam egy valódi fotelbesüppedős, kandallós, félhomályos kávézóra (Bagel Co.), ahol végre nagyon finom kávékülönlegességeket és házi süteményeket lehet kapni.

Textil bevásárlószatyor

Szintén volt már téma a blogon a calgaryi nejlonzacskó biznisz. Annak ellenére, hogy a város elég sok zöld programot működtet és szinte mindent visszaváltanak és újrahasznosítanak, a műanyagzacskó-addikció valahogy nem akar csillapodni. Az újév egyik legnagyobb sajtóvisszhangját kiváltó vitatémája, hogy a város vezetése éppen azon töri a fejét, hogyan tudná betiltani a műanyag zacskókat. 
Mi minden bevásárláshoz textil szatyrokat vagy dobozokat viszünk és igyekszünk a pénztárnál nyomatékosítani, we don't need a bag. Ennek ellenére előfordul, hogy résen kell lennünk, végül ne zacsizzanak be automatikusan mindent. Bé-t is felszereltük gyorsan egy zöld textilszatyorral, amin sítulsosan a Dollar Giant logója feszít. 
A dolcsibolt szintén egyik kedvenc bevásárló helyünk, mivel gyakorlatilag semiben nem különbözik egy nagyobb bolttól, viszont mindent egy dollárért lehet kapni.  Árulnak mindent a fürdoszoba, konyha, lakberendezés, giccsöntött borzalom, kreatívhobby témában. 

Kulcstartó

Talán ez is Boristól indult, még ő ajándékozta meg Stepet érkezésekor egy Kanadás kulcstartóval. Aztán Step vett egyet Johnnynak, majd én is kaptam. Így Bé se lóghat ki a sorból. Bár nem teljesen egyformák, kicsit oda kell figyelnünk, nehogy véletlenül a másik kulcscsomóját vágjuk zsebre.

Canadian Women Love Hockey

Ezt a mondatot egy pecsét formájában sikerült beszereznünk. Kanadában a hoki kikerülhetetlen. Az egyes városok csapatai szinte helyi szimbólumok. Ha Calgary Flames hazai pályán játszik, szinte felbolydul a város, mozdulni sem lehet a Stampede Dome környékén. A hokimez pedig ugyanolyan kötelező viselet, mint a cowboy kalap, még a munkahelyek dress code-ja is szemet húny felette. Feltéve, hogy a helyi csapatét viseled. Maga a meccs külön show, bár mi még csak az ifi csapatot, a Calgary Hitment láttuk. Ígérem, mihamarabb igyekszem tapasztalatot szerezni a Flamesről is. 

Molson

A csomagolást is igyekeztünk kanadásítani, ezért mindent egy nagy, Canadian Molson kartondobozba tettünk bele. A Molson egyike a helyi söröknek, általában mi ezt isszuk. Mivel én boros vagyok, az ízélményről nem tudok beszámolni, de az még nekem is feltűnt, hogy a sörösüveget kisebbek, mint a magyarországiak. Pontosan 341 ml-esek, ami biztos valahány oz vagy pint, esetleg quart, de ezt most hadd ne számoljam ki. 
Ha már sör és Kanada, akkor álljon itt üdvözlő végszóként egy Molson reklám, amiért ismételten köszönet Adamnak.

Nagyon nem akar felénk fújni a Chinook, pedig már napok óta azzal hiteget az összes időjós, hogy átesünk a ló másik oldalára, a plusz fokok csodaországába. Én már annak is örülnék, ha a -8-at végre a másik, kevésbé negatív oldaláról néznénk. Nálam, a napsütéses órák számától függően, a -8/-5 fok jelenti a lélektani határ. Ez alatt nem ülök már biciklire, marad a tömegközlekedés.

Azt hiszem, abban megegyezhetünk, Észak-Amerika, élén az olajállamokkal igazi autóvilág. Calgaryban is előbb huppan be valaki a truckjába, minthogy buszra szálljon. Ettől függetlenül vagy pont ezért - képzeld el, mikor nyolc sávaban van dugó - a város tömegközlekedése egész szimpatikus, bár akadnak gyermekbetegségek itt is.

Síneken

Az egyik leggyorsabb és legkényelmesebb közlekedési eszköznek a C(ity)-Train - hivatalos nevén Light Rail Transit (LRT) - tűnik. Leginkább a budapesti H.É.V.-hez hasonlítanám, bár van, aki villamosnak hívja. Egyik legnagyobb előnye, hogy a belvárosban, azaz a 7 St SW és a City Hall (MacLeod Trail) között ingyenes, így jegy nélkül be tudod járni vele a Downtownt és elkerülöd a hatalmas dugókat. A free zone-on kívül eső útvonalon viszont már jegyet kell venned, ami 2,50 CAD, de vannak persze tömbjegyek és bérletek is, amelyek értelem szerűen olcsóbbak. Jegyet vagy a megállókban található autómatából - vigyázat, csak érmét fogad el - vagy a kijelölt helyeken vehetsz. Azért fogalmazok ilyen homályosan, mert még számomra se teljesen tiszta, hol és ki árul jegyet. Újságosnál én spec nem találtam, de a Shoppers Drugmartban (kind of DM) tudom, hogy lehet bérletet venni. 

Ígéretemhez híven folytatom a sorozatot, melyben azt szándékozom elmesélni neked, mi, a Bátortábor Corporation tagjai hogyan jutottunk ki Kanadába és milyen útvesztők árán sikerült munkavállalási és tartózkodási engedélyt szereznünk. Tudom, mennyit ér ugyanis minden információ morzsa, mikor a vízumodért harcolsz. Az én és Bé történetéből megtudhattad, mik a lehetőségeid, ha a párod engedélyeihez kapcsolódva szeretnéd beszerezni a szükséges papírokat. A mostani fejezetben leírom, mit NE csinálj egy kanadai határon. Feltéve, ha nem az a célod, hogy kitiltsanak az országból.

Az alábbi történet szereplőit én személyesen nem ismerem és nem is szándékozom felfedni kilétüket. Legyenek ők Á és Zsé. Az eset, amit egyik itteni magyar ismerősöm asszisztált végig személyesen pont egy nappal az előtt történt, hogy mi lementünk az amerikai-kanadai határra elintézni az én vízumomat. Hálával tartozom a többieknek, hogy nekem velem csak akkor osztották meg a sztorit, mikor már visszajöttünk Calgaryba, az érvényes engedélyekkel a kezemben.

November 25-én, kedden Á megkérte L-t, kocsikázzon le vele Carwayba, a Montana (US) és Alberta (CAN) állam között található határátkelőhöz, ugyanis meg szeretné hosszabbítatni a munkavállalási és tartózkodási engedélyét. Erre egyébként bármelyik Bevándorlási Hivatalban lehetőség van, nem kell feltétlenül határátkelőt keresni és elhagyni az országot, majd újra belépni. Hosszabbítás esetén azonban a kérvényt a meglévő engedélyek lejárta előtt legkésőbb egy hónappal be kell adni. Á azért szeretett volna elmenni a carway-i határnál található hivatalban, mert sürgős volt a dolog és tudni szerette volna még az ünnepek előtt, megkapja-e újra a vízumot. Előző héten már volt egy másik határ másik hivatalában, de ott nem járt sikerrel. Nem adta fel, hátha nem lát mindent a Nagy Testvér és talán a carway-i hivatalnokok engedékenyebbek lesznek. 

Mikor ezeket a sorokat írom, Magyarországon és Európa egy részén már 2009-et írnak. Épp most szavalta végig a kislány a Himnuszt a RadioCafen. Calgaryban viszont még az utolsókat rúgja 2008. Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, több okból. Egyrészt nem tudnám eldönteni, mit fogadjak meg. Másrészt úgyis hót az ellenkezőjét csinálnám. Többek között azért, mert úgyis elfelejteném, A és B lehetőség közül végül melyik mellett tettem le 31-én a voksomat. Új fejezetet nem 2009. január 1-én fogok kezdeni. Én már lapoztam egyet idén (tavaly?) szeptemberben, mikor 17-én landoltam Calgaryban.

Nem új életet kezdeni jöttem ide. Inkább mondjuk úgy, egy másikat. Nem szebbet, jobbat, gazdagabbat, sikeresebbet. Közöset. Nem voltak terveim, elvárásaim. Volt viszont egy nagy batyum mindazzal, amit az eltelt 27 évem alatt láttam, tapasztaltam, ellestem, megtanultam, magamba szívtam. Most az ünnepek alatt realizálódott bennem igazán, mennyi mindent hozok magammal. Mennyi mindent csinálok ösztönszerűen, belülről úgy, ahogy jön. Ráébredtem, milyen sokat jelenthetnek az otthoni hagyományok, szokások, szülőktől, barátoktól ellesett mozdulatok. 

Banálisnak hangozhat, de több tízezer kilométernyire a hazámtól hihetetlen nagy biztonságot tud nyújtani, hogy karácsonyfa áll a sarokban. Kikötve, vödörben, mint otthon, egy-egy balul elsült karácsonyfatalp projektnek köszönhetően. Hogy sikerült egyedül ugyanolyan beiglit varázsolni, mint amit évtized óta készítünk nagymamám receptje szerint. Hogy karácsony másnapján volt kit vendégségbe hívni,  megajándékozni, volt kivel viccelődni az anyanyelvemen, miközben székely töltött káposztát falatoztunk és magyar szilvapálinkát kortyoltunk.

 Nem új családot, barátokat keresni jöttem ide. Viszont találtam. Büszke vagyok rá, hogy van mellettem valaki, aki a társam jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Szerencsésnek mondhatom magam, mert van körülöttem egy igen összetartó, kb 8 fős csapat, akikre bármikor számíthatok, akik a szombat esti közös kártyázáskor színsornak hívják a Royal Flusht és körübelül ugyanazt a lepukkant ált isk-es bulit látják maguk előtt, mikor poénból 2 Unlimitedet hallgatunk. Akikkel éjfélkor koccintani fogok. 

Sokfelé nézős Depeche Mode-os életkép Lake Louise-on