NapiCalgary

Épp egy hónapja, hogy betettem a lábam e négy fal közé. Nálad akkor már hajnali öt óra volt. Nálam meg...még nálad volt. Azóta átálltam. Legalábbis többé-kevésbé. Reggel már reggel van, este pedig este.

Volt(ak) mélypont(ok), nem tagadom. Valószínűleg még lesz(nek) is. Az első megborulás asszem a második hét környékén volt. Visszajöttünk a nyaralásból, túl voltam a kezdeti rácsodálkozáson. Rámszakadtak a szürke (?) hétköznapok. Nem volt meg a jól bejáratott rendszerem, nem voltak kapaszkodóim. Minden, ami addig ismerős volt, arcok, mozdulatok, helyek, képek, illatok,  ízek több ezer kilométerrel arrébb maradtak. Ahhoz is térkép kellett, hogy elmenjek a boltba. Majdnem az egész világomat kellett újragondolnom, úgy, hogy még a kontúr se volt meg. Illetve még nem volt az enyém. Tele voltam kétellyel, kérdéssel. Mi lesz? Hogyan lesz? Lesz?
Lett, van. Mindig lesz, mindig van. Kaptam akkor egy nagyon szép mankót, azóta is mantraként ismételgetem, ha nagyritkán bekapcsol az alarm a fejemben. Most megosztom.

Rövid leszek és közérdekű. Tegnap este art talk volt a galériában, amolyan esti csevely a művészetről, kis gyümölccsel, keksszel, sajttal, borral. Ha hiszed, ha nem, csurig volt a kistermünk, még a falakon is kíváncsi szemek. Ez engem speciel meglepett, nem vagyok hozzászokva, hogy ennyi embert érdekel a színek szerepe a művészetekben. 

Miért is gondolom, hogy talán téged is? Mert nekem leesett az állam, mikor ezeket a képeket megláttam. Leírom röviden (hehehe, tudok úgy is), miről van szó. Egy német kutatócsoport kifejleszett egy olyan eljárást, amellyel "le lehet olvasni", milyen színnel festettek be anno szobrokat. Akár több ezer évvel ezelőtt. Kiderült, csak a mi fejünkben látszik az ókori Görögország csupa fehérben. Akkoriban a terek, a szobrok egyáltalán nem voltak ilyen sápatagok. Sőt! Ha belegondolsz, vicces is lenne, hogy szinte skandináv porcelánemberek rohangáltak egy mediterrán városban. Még a naptej feltalálása előtt. 

Hála kanadai gondviselőnknek és patrónosunknak, kaptunk két ingyen jegyet a szerda esti Calgary Hitmen vs Prince George Cougars hokimeccsre. Hogy értsd, mit jelent itt a hoki. A munkahelyeden viselhetsz mezt, de kizárólag a helyi csapatét. Itt a Flamesét. Tudod, a Szuperleventés. A Hitmen egyébként amolyan kistestvér, ifi válogatott. Nekünk bemelegítésnek tökéletesen megfelelt.

Nem próbálom meg leírni, milyen volt, úgyse sikerülne. Megpróbálok viszont szabadasszociációs játékot játszani. Leginkább magammal. Mi van most a fejemben?

aréna, villódzás, jég, hideg, csattanás a palánkon, feketekorong, metalzene, bunyó, kabalaróka, duda, sípszó, vicces bicikli, támadás, csel, őrjöngés, félmeztelen kisfiúk, fények, bevonulás, fekete-fehér, mustárketchup, limonádéárus, hot-dog, nagykéz, bemelegítés, kólapopcorn, tülekedés, hatalmas lábszárvédő, fogvédő, szökellő bíró, olimpiai csarnok, Stampede, tesztoszteron, kanadai himnusz, tombolajáték, jégpolírozó autó, háromnegyed, kapulecsavarozás, bemelegítés, büntető, 7-2, nyertünk!

Kanada ma választ. Már ha képesek a kandaiak a hálaasdás napi pulykavacsora után rávenni magukat, hogy a kötelező köröknél többet mozogjanak. Jelen sorok írója még mindig piheg, kész szerencse, hogy nem tőle függ, ki kerül a kanadai Parlamentbe.

Ki kormányozzon?

A kanadai választási rendszer halleluja sok dologban ugyanolyan, mint a magyar. A mostani federal, azaz szövetségi választás során dől el, ki jut be a parlamentbe, illetve mely párt alakíthat kormányt, adhat miniszterelnököt az országnak. Azt még én is, az egy hónapja ide szakadt idegen is tudja már, nem lesz új kormányfő. Már ha a konzervatívok nyernek. Ettől függetlenül (is) úgy tűnik, az egész politizálósni nem nagyon izgatja az itteni utca emberét. Tulajdonképpen olyan, mintha édesmindegy lenne, ki is kormányoz Ottawaból. Persze, van itt is kampány, voltak odamondogatások,  álbalhék. Ki vette el előbb a másik lapátját a homokozóban? Hivatalos kampánycsend nincs, csak békés, köbö öt hetes kampányidőszak. Igaz, jelenleg mindenkinek, pártállástól függetlenül együtt fő a feje a gazdasági válság miatt.

A vicc az, hogy az eltelt másfél évben én már Magyarországon is kitörő lelkesedéssel fogadtam a kanadai ünnepeket. Kiváltképp, ha munkaszüneti nappal társultak. Olyankor egy kicsit nyugodtabb délutánunk volt a dógozóban. De ennél jobban sose érdekelt, miért is lett egy-egy nap pirosbetűs.
Most viszont már fúrdal a kíváncsiság, mit, mikor és miért ünnepelnek a kandaiak. Főleg, mert az utóbbi napokban folyamatosan mindenki Happy Thanksgivinget kíván, fülig érő szájjal. Úgyhogy utánanéztem, miért is kéne hétfőn happynek lennem.

A Hálaadásról nekem leginkább egy mamut méretű pulyka ugrik be, meg egy kétségbeesett sütőbe kémlelő nő, aki órák óta azon imádkozik, süljön már meg végre az a dög. Szerintem a november környékén játszódó amerikai filmek jelentős hányada tartalmaz egy ilyen pulykasütős jelenetet. Itt, Kanadában a Hálaadás azonban minden év októberének második hétfőjére esik. A pulyka, az édeskrumpli-püré, az áfonyaszósz és a tökpite tejszínhabbal (fúj!) viszont ugyanolyan kötelező köretek.

Egész eddig meg voltam róla győződve, hogy ez egy egyházi ünnep. Valaki valamikor biztos csinált valamit, amitől az emberiségnek, legalábbis a hívő részének, jó/jobb lett és ezért nem győz hálálkodni. Pedig valójában egy ősi, már az észak-amerikai indián őslakosok általt ült betakarítási ünnepről van szó. Köszönetet mondunk a földnek, hogy annyi jó dologgal ellátott a télre. Ergo, nem fogunk éhenhalni. Már ha megsül az a 9 kg-os dög.

A webkrónikák szerint Kanadában szokás a Hálaadás hétvégéjén kimenni a levegőre s hallgatni a fák lehulló levelének lágy neszét. Ez nekünk vasárnap sikerült is, bár inkább a lehulló hópelyheket fürkésztük a Mount Allanen. (Képek továbbra is itt.) Majd örök hálát adtunk egymásnak, többek között azért, hogy felértünk 2819 méter magasra, a szügyig érő hóban. Részünkről ennyit a tradíciókról. Azért a lassú asszimiláció jegyében bevállaltunk egy hétfői hálaadásos vendégséget az egyik itteni magyar (nagy)családnál. A 9 kg-s pulyka ropogósra süléséért való izzadást így átengedem Donnának. Előre is örök hála!

Kedvenc időjárásjelentőm volt, imádtam a nyakláncos szemüvegét, a csőszoknyás a kosztümjeit. Meg a profizmust, amivel felvilágosított, milyen eredetű anticiklonok várhatóak, mennyi lesz a maximum, a minimum. Persze ezt már akkor se tudtam átkonvertálni ruhába. Mire felfogom, hideg van, addigra még hidegebb lesz, mire leesik, itt a nyár, addigra beköszönt a kánikula. Kóros alul- illetve túlöltöző vagyok, mondhat bárki bármit.

Hova mész? Kanadába. Az esetek többségében a kérdező libabőrre és fintorgásra váltott, "Juj, ott a hideg van!" Ja. Konkrétan négy napja. Mikor kijöttem, szeptember közepén, még gyönyörű nyár vége fogadott, tíz fokkal melegebb volt, mint Budapesten. Ezt tartottuk is két hétig, hízott a májam, mikor a magyarországi időjárásjelentést hallgattam. Bibibíííí, itt melegebb van. Tekeregtem is mindenfelé, esténként egy szál pólóban futottunk a parkban. Egészen e hét elejéig.

Ma begurultam a galériába. Szokásos szerda délutáni elfoglaltság, emlékszel, önként és dalolva. Mikor beértem, Rhonda, a főnök már az ajtóban toporgott és izgatottan nézelődött kifelé. Először azt hittem, a felhők miatt aggódik. Itt ugyanis egy másodperc alatt képes tíz fokot esni a hőmérséklet. Tegnap pölö nyárban indultam el és tében értem haza, jégkockára fagyva. De ma szerencsére hét ágra sütött a nap, a meterorológiai okokat így gyorsan elvetettem.

Nemsokára odajött hozzám, hogy szóljon, valami magasrangú emebert várunk, lehetőleg ne szedjem be tőle a 2 dolláros belépőt. Viszont fogalma sincs, he vagy she, de fel fog tűnni, mert jön a slepje meg a testőre is. Lehet, kettőkor jönnek, lehet, háromkor, lehet, később. Oké. Háromkor ismét szólt, fél órán belül itt lesznek és megkért, pötyögjem be a gugliba, Mr. Lafond. Oké. Kiderült egyenesen His Excellency Jean-Daniel Lafondt várjuk, aki nemmellesleg a Governor General of Canada. Nekem ez leginkább semmit nem mondott, elsőre annyit fogtam fel, hogy valójában filmrendező és egy halom filmet készített már, legutoljára idén szeptemberben volt bemutatója. Oké.

Mondták, hogy könnyű lesz, hogy itt mindenkinek sikerült, hogy ne aggódjak, pikk-pakk lehet állást találni. Persze, ha a ehhez van vízumod és mondjuk nem az áll benne, hogy legkésőbb március 19-én el kell hagynod a Kanada Állam területét. 2009-ben. Így számomra maradt a bé út. Önként és dalolva.

Bármennyire is nem látszik (néha), ez itt ugyanaz az ámerika, mint néhány kilométerrel lejjebb. A kanadai polgár már gyermekkorától fogva igen nagy felelősséget érez környezete, a közösség illetve minden olyan mozgó és mozdulatlan dolog iránt, mely körülveszi. Hovatovább tevékenyen részt vesz ezek gondozásában, fejlesztésében. Önként és dalolva. 

Mikor eldöntöttem, belevágok, otthagyok csapot-papot Magyarországon és megnézem, merre is van az arra itt, Calgaryban, az első parám természetesen a rémesnagy unalom volt. Az első héten még minden új, OK. A másodikon megyünk "nyaralni", OK. A harmadikon még vannak új dolgok, OK. A negyediken már szeretnék régi dolgokat, valami rendszert az életembe. Ismerem magam, tudtam, berosálok, ha otthon kell ülnöm vagy céltalanul bolyonganom a környéken.

Köbö úgy egy éve Fővámtér függő lettem. Nem, nem a metróépítkezés alagútja bűvölt el, hanem a nagycsarnok. Mivel pont félúton volt anno melóhely és anno lakhelyek között, heti rendszerességgel begurultam. Általában kora reggel, elkerülendő a nyugdíjaskommandót. Szép lassan lett narancsosemberem, sajtosjánykám, meg savanyúsnénim. Szerelem. Magától éretődő volt, hogy a calgaryi pijacot is minél hamarabb fel kell térképeznem. Az már kevésbé volt egyértlemű, hogy akkor 26 Ave SE a 25 felett vagy alatt van-e.
Szerinted?

A 21. század leánya az interneten lokalizál helyeket. A gugli szerint egyértelműen 25-ösön balra, Dartmouth, jobbra, és már ott is vagyok. A 21. század leánya viszont nem tud egyszerre laptopon térképet nézni és biriglizni, tehát magához veszi a papíralapú zsebtérképet. Meg minden infot minumum két forrásból illik, ugye. Kérdés, mi van akkor, ha a papír és a képernyő tök mást mutat. Előbbi szerint ugyanis a 26. a 23. Sakk-matt. Elindulunk, mindig van valahogy.
Mákom volt, mert az út egyharmada az Elbow River mellett visz (ez az a birigliút, ahol először Azzurraval, ha emlékszel), körülöttem ezer színű fák, Van Gogh ecsetjérőlő is lecsöppenne a vörös ámulatában. Persze, guglinak volt igaza, és felfelé, nem lefelé, aminek szívből örülök, mert a lefelé egyébként le van zárva és nem volt kedvem a flikk-flakkokhoz.

Jelenleg nem dogozom. De már dolgozok rajta. Mármint, hogy ez ne így legyen. Addig viszont enyém az egész 2620 16 St SW 60 négyzetmétere. Nemmellesleg két férfival lakok együtt, akikre ugyan semmi panasz, mert mégiscsak mérnökemberekről van szó. Itt rendszer és rend van. De egyrészt ők egész nap a gyárban, másrészt...Érted, na.

Mosogatás

Én az összes házimeló közül a vizes sportokat szeretem a legjobban. Mosogatni nagyjából bármikor, bármennyit. (Ne húzzátok a szátok, ma reggel azért ti, mert én tegnap este fáradt. Ma reggel megcsináltam volna. Tényleg.) Az egyetlen, amitől szinte belső fájdalmaim támadnak, az a szárazedényelpakolás. Utálom az egymáshoz koccanó edények hangját. Bármennyit hajandó vagyok dzsangázni, hogy megúszhassam. Megérkezésem első napján ennek köszönhetően át is adtam a szemetesnek egy mélytányért. Jóvanna, még nem ismertem az itteni szárító lehetőségeit. Juteszembe, megagigaóriás edényszárítóval rendelkezők jelentkezését továbbra is várom. De Step ezt a projectet általában átveszi, thanks God!

Takarítás

Amíg vizelni kell, OK. Fürdőszoba, konyha fényesítése jöhet, külön élvezem a kádsúrólást. Volt egy érdekes periódusom tavasszal, valamiért élvezettel ganéztam ki a boldogult Hegedű utcai fürdőt, szigorúan úszás után, este 9-től. A héten itt is rámjött egy ilyen láz, nincs ezzel semmi baj, de menet közben jót mosolyogtam élettársaim férfiúi prakticitásán a témát illetően. Felmosófa van, vödör nincs, meg lehet oldani azt anélkül is. A hűtőben pedig egy háromhetes krumplifőzelék várt. Szavam nem lehet, maszkot már hoztak a kidobáshoz...Szerinted? 
Pórszívózni viszont nem, nem, soha. No way, lehetetlen, oldd meg! Az édénykoccnál már csak a pórszívó hangjától menekülök messzebb, szerintem ez valami kora gyermekkori üledék lehet. Hatalmas szerencsénkre itt nincs porszívónk, tehát egy ideig kérdés megoldva. Előbb-utóbb viszont megérkezik a kölcsöndarab Boriséktól. (Erről a Csengetett Mylord ugrik be hirtelen, tudod, mikor jött a porszívós havonta és bele volt zúgva Ivyba. Megvan?) Majd kiírok addigra valamilyen pályázatot, aminek már most tudom a nyertesét.